Beszélgetés Dr. Antal Gabriellával
a Marcali Városi Kórház főigazgatójával …

2011.
02.22
2010 januárjától Dr. Antal Gabriella a Marcali Városi Kórház főigazgatója. Arra kértem, adjon lehetőséget egy beszélgetésre. A beszélgetés során készséggel válaszolt életéről, családjáról feltett kérdéseimre, valamint a Marcali Kórházzal kapcsolatos felvetéseimre.

Sátoraljaújhelyen született, bizony 440 kilométer Marcalitól … Nagyon messzire került szülőhelyétől.

Valóban Zemplénben, Sátoraljaújhelyen születtem, ott jártam iskolába, ott ismertem meg férjemet, onnan indultam a Debreceni Egyetemre, a szülővárosomban lettem kórházvezető, és 2009 decemberében onnan jöttem Marcaliba.

Amikor egy kicsit tájékozódtam Önről - mert személyesen csak most ismertem meg - közös ismerőseim említették, hogy ifjúkorában népi táncolt, és ahogy megtudtam, fellépett Marcaliban is. Na, ezen csodálkoztam el a legjobban! De kezdjük talán az elején.

Nagy szeretetben nőttem fel, szüleim mindent megadtak nekem. Nagyon szerettem a zenét, tanultam is zongorázni, a szüleim még egy szép zongorát is vettek otthonra, hogy gyakorolhassak. Sajnos az idők során a zongora a sok költözködés miatt elmaradt mellőlem, és a tudás is minden bizonnyal megkopott, mert nagyon régen ültem zongora mellett. Azt azért tervezem, ha nyugdíjba megyek, akkor újra kezdem … a helye egy pianónak már megvan a lakásomban. Egészen középiskolás koromig jártam a sátoraljaújhelyi Zeneiskolába.

Gondolom már középiskolás korában eldöntötte, hogy orvos lesz?

Nem .. Sátoraljaújhelyben van egy nagyon szép kőszínház, gyakran felléptünk ott. A színpadon sokat szerepeltem énekkarosként, később a zongoránál majd, mint népi táncos.

1968 –ban lettem középiskolás, akkor alakította meg egy csodálatos ember, id. Ureczky Csaba a Hegyalja Népi Együttest. Én ott táncoltam … és képzelje, amikor idekerültem Marcaliba és megtudtam, hogy Őt itt ismerik, és ugyanazokat a táncokat járják, amit én negyven évvel korábban Tőle tanultam … Számomra egy csodálatos találkozás volt az Ő emlékével 40 év elteltével, …. ez egy regénybe illő történet. Az elmúlt évben, a Baglas Fundamentum Együttes szezonzáró előadásán, a Szabadtéri Színpadon felléphettem a fiatal Ureczky Csabával a régi cigándi, Bodrog-közi táncokban, az "üveges" táncban, amelyben valamikor régen a szólót én táncoltam, nagy öröm volt számomra a lehetőség. Csodálatos négy év volt, amikor Újhelyben táncoltam, nagyon szerettem a néptáncot, nagyon szerettem, szinte "apaként" tiszteltem Ureczky Csabát. Ő is szeretett engem, szinte minden szólót én táncoltam. Akkor komolyan gondolkoztam azon, hogy hivatásos táncos leszek, voltam is felvételizni Rábai Miklósnál az Állami Népi Együttesben.

Annak az oka, hogy nem hivatásos táncos lett belőlem az volt, hogy elsős gimnazista koromban megismerkedtem a leendő férjemmel, aki akkor negyedikes volt. Ez egy nagy diák szerelem volt. Ő angol tanárnak készült, de arra a szakra bejutni akkoriban (1969) nagyon nehéz volt. Miközben várakozott arra, hogy majd felveszik az angol szakra Debrecenbe, addig a vérellátóban dolgozott Sátoraljaújhelyben. Nagyon megszerették ott, rábeszélték, hogy lépjen be a pártba, és az orvosi karra jelentkezzen. Hallgatott rájuk és így lett orvos egyetemista Debrecenben 1971-ben. Én akkor voltam végzős a gimnáziumban, és jogásznak készültem. Engem pedig Ő beszélt rá, így én is az orvosira jelentkeztem. Másodéves koromban összeházasodtunk, ötödéven, hatodéven született az első két gyerekem. Nagyon szerényen éltünk, és társadalmi ösztöndíjasként először az edelényi Tüdőgyógyintézetbe kerültünk dolgozni.

Két kezdő orvos, két gyerek, távol a szülői háztól Edelényben … nem lehetett könnyű ….

Nem volt az. Osztályon kezdtük mind a ketten, csakhogy nekem ott volt a két kisgyerek, és nagyon nehezen tudtam az ügyeletet egyeztetni a családi feladatokkal. Amikor megüresedett a laboratórium vezetőjének helye, rábeszélt az igazgatóm, hogy vállaljam el, azzal, hogy ott nem kell ügyelni. Hallgattam rá, és nem bántam meg, laboratóriumi vizsgálatokból tettem szakvizsgát. 1984 –ben született még egy harmadik gyermekem, mindeközben egy rövid ideig voltunk háziorvosok Dédestapolcsányban, de visszavágytunk a kórházba.

1988 –ban a férjem unszolására Kisvárdára mentünk állást keresni, az ottani kórházigazgató pedig engem győzött meg arról, menjek oda, hiszen szakorvos még soha nem dolgozott a kisvárdai kórház laboratóriumában. Férjem a tüdőgondozót vezette, én pedig a laboratóriumot. Nagyon megszerettem a szakmámat, lehetőségem volt egy mikrobiológiai labor kialakítására, jól szerepeltem a szakmai kollégium előtt, jól éreztem magam a beosztásomban.

Mi, ketten a férjemmel, bár egyikünk sem készült orvosnak, nagyon megszerettük azt. Érdekesség talán, hogy az idősebbik lányom angoltanár, a fiam meg jogász lett … tehát ők valósították meg a mi álmainkat, anélkül, hogy rábeszéltük volna Őket. A legkisebbet már ösztönöztük arra, hogy legyen orvos, vagy legalább gyógyszerész, de Ő inkább közgazdász lett.

1996 –ban új igazgató került Kisvárdára, akit én nagyon tisztelek. Ő egy új típusú menedzser szemléletet honosított meg a kórházban, ami akkor még ritka volt Magyarországon. Talán azért, mert Ő is laboros volt, engem is bevett a menedzsmentbe, és kontrollinggal kezdtem el foglalkozni.

Szeretek "váltani", újat tanulni, ez a feladat is egy új kihívás volt számomra, megszerettem és örömmel foglalkoztam vele. Később minőségügyi igazgató lettem, sikerült az országban elsőként - számítógépes alapú minőségbiztosítási rendszert bevezetni a kisvárdai Kórházban. Az ekkor szerzett tudás és tapasztalat megszerzése adott számomra "bátorságot" a sátoraljaújhelyi Kórház igazgatói pályázatára 2002 –ben.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Erzsébet Kórháza …

Egy nagyon nehéz helyzetben lévő kórházról volt szó, ahol nem adták egymásnak a kilincset a jelentkezők. Újhelyről kerestek meg, hogy menjek haza, pályázzak az igazgatói állásra. Először csak részmunkáról lett volna szó, de azt nem lehetett felvállalni.

Amiért végül elvállaltam, abban döntően az játszott közre, hogy akkor 48 éves voltam, a gyerekeim már mind elmentek otthonról, tele voltam energiával. A kisvárdai munkám egy kicsit rutinszerűvé vált. A várható nyugdíjig még 14 évem volt hátra, és érzetem magamban annyi erőt, hogy egy új, nehéz dologba belevágjak. És persze haza hívtak, a szülővárosomba! Időközben elváltam, de a volt férjemmel a mai napig jó, korrekt kapcsolatban vagyunk, hiszen a gyerekeimnek jobb apja nem lehetett volna. Megpályáztam, kétszer is megkaptam az 5 évre szóló igazgatói állást, és nyolc éven át vezettem a Kórházat.

Csodálatos érzés volt, hogy abban a városban, ahol felnőttem, én lehettem a település legnagyobb intézményének a vezetője. Eszembe jutott, ha például egy március 15 –i ünnepségen éppen én koszorúztam, hogy diákként, sok évvel korábban, ugyanott álltam, és énekeltem az ünneplőkkel együtt a Himnuszt. Felemelő és megtisztelő volt számomra.

Sátoraljaújhelyi igazgatóként mindig fontosnak tartottam a kiskórházak ügyének felvállalását. Lehetőségeimhez mértem minden konferencián, szakmai fórumon szóltam ez ügyben. Ez ismertséget adott nekem. A Kórház Szövetségben igyekeztem elmondani, hogy a klinikák, a nagy kórházak nagyratörő törekvései mellett, mi, kisebb kórházak is létezünk, és a mi feladataink is fontosak a betegek számára. Büszke vagyok rá, hogy demokratikus úton beválasztottak a 9 tagú Elnökségbe, annak jelenleg is tagja vagyok, és igyekszem továbbra is a "kicsik" érdekeit képviselni.

Végül eljött,- ahogy olvastam - méltatlan támadás érte Önt, és nem kívánt tovább ottmaradni.

Emelt fővel jöttem el Újhelyből, büszkén vállalom azt a nyolc évet, amit ott tölthettem. Nehéz dolog erről beszélni, de ez legalább akkora csalódás, mint ami egy házasságban éri az embert. Tisztességesen végeztem a munkámat, méltatlan dolognak tartom azt, ami velem történt.

2009 novemberében volt egy testületi ülés, ahol a polgármester úr kijelentette, ő mást szeretne igazgatónak. Konkrét, hihető indokot erre sosem kaptam. Ezen én mélységesen megbántódtam, és nem akartam tovább ott maradni. November utolsó napjaiban történ mindez. Felütöttem a Közlönyt és megnéztem a lehetőségeket. Marcali és a fővárosi II. kerületi Kapás utcai Rendelő Intézet vezetői állása volt meghirdetve. Mind a két helyre megírtam a pályázatomat.

Marcali …

December 4 –én eljöttem Marcaliba, akkor találkoztam Polgármester úrral, megnéztem a Kórházat. Egy rövid beszélgetést követően úgy döntöttem, beadom a pályázatot. A Testület december 22-én döntött, a testületi ülést követően a Polgármester úr bemutatott a főorvosi értekezleten.

A legfájdalmasabb, hogy a gyerekeimtől nagy távolságra kerültem, és az elmúlt évben talán négyszer tudtam meglátogatni őket és az unokáimat. Az utolsó együtt töltött Karácsony Sátoraljaújhelyben nagyon rövid lett, januárban 4-én már Marcaliban kezdtem a munkát.

És meg tudta tenni azt, amit már több elődje is szeretett volna … egy telephelyre költöztette a Kórház minden intézményét …

Azt szokták mondani, és ezzel egyetértek: az új ember, a "kívülálló" sokkal merészebben bele mer nyúlni a kialakult struktúrába. Nem kötik olyan kompromisszumok, mint a régieket. Ellendrukkerek persze voltak, de azt gondolom, ez is valahol természetes. Bízom abban, hogy a dolgozók megértik, a döntéseket azért hozom, mert úgy gondolom, ezzel hosszútávon mindannyian nyertesek leszünk. Én vállalom, hogy ezek a nehéz döntések az enyémek, ez az én felelősségem. Lehetetlen olyan döntést hozni, hogy abból mindenki egyformán jól jöjjön ki. Az intézkedések, ha azok változással járnak, biztos, hogy bizonyos érdekeket sértenek.

Egy éve igazgató Kórházunkban …

Úgy gondolom, a Kórházban nagyon sok ember van, aki szeretne előrejutni, és nem azt nézik, miként lehet "visszahúzni a szekeret". Nekem az is a feladatom, hogy ezeket az embereket megtaláljam. Én sem tudok előre menni, ha mindenkinek az ellenére teszek. Sok konfliktust kell felvállalni ahhoz, hogy rend legyen.

Tavaly tavasszal nagyon nehéz volt megtenni, - nagyon sok érdeket sértett -, hogy megszüntettem azokat a plusz pénzeket, amik indokolatlanok, jogszerűtlenek és talán igazságtalanok is voltak. Mert a jól kvalifikált, jól dolgozó emberektől - akiknek amúgy is nagyon alacsony a bére – elvenni 5-6 ezer forintot, az nagyon fájó. De akkor is azt kellett mondanom, most is azt gondolom, hogy annak az ápolónőnek a szemszögéből, aki legalább olyan nehéz munkát végez, és soha sem kapott plussz 6 ezer forintot, igazságtalan a többiek többletjuttatása. Sokszor megkaptam, hogy "ettől nem lesz jobb a kórháznak" … hát igen, egyenként talán nem tűnik soknak, de összességében nézve jelentős lépés, mert összeadódik a sok kicsi egy jobb Kórház érdekében!

Ezeket a lépéseket az "kényszerítette" ki, hogy a Kórház nagyon nehéz pénzügyi helyzetben volt. Tudja, néha a válság jó dolgokat is hoz, mert a muszáj nagy úr! Azt gondolom, a válság mindig esély is arra, hogy megtegyünk olyan, egyébként racionális lépéseket, amit "békeidőben" nem tennénk meg, mint ahogy az "összeköltözés" is ez volt.

Nagyságrendileg mekkora megtakarítást hoztak az intézménynek az intézkedések?

Ezt pontosan meg tudjuk mondani, mert többek között azt is nagyon fontosnak tartom, hogy legyenek naprakész adataink. Ez egy jól működő Kórház volt. Viszont az elmúlt években olyannyira megváltoztak a finanszírozási feltételek az egészségügyben, hogy halaszthatatlan lépéseket kellett tenni az "életben" maradásunkért. 250 milliárd forintot vontak el országos szinten az egészségügytől az elmúlt 5 évben. Hogy érthessék, mekkora ez az összeg, elmondom: az összes fekvő és járóbeteg intézmény havi finanszírozása kb. 40 milliárd forintba kerül az egész országban. Ma az intézmények meglévő adóssága több mint 40 milliárd forint, tehát durván egy havi finanszírozás hiányzik a rendszerből. Ennek pótlásával a mi problémánk is egycsapásra megoldódna.

A 2007 –es változtatás a Marcali Kórházban azt jelentette, hogy az aktív ágyaknak a felét átalakították krónikus ellátásúvá. Ez még nem volt annyira nagy gond, inkább a 2009 áprilisában hozott intézkedések érintették igazán a Kórházat, így év végére lett egy 100 millió forintos hiányunk, azaz lejárt határidejű szállítói tartozásunk. Nem elsősorban a Kórház volt ebben a hibás!

Fel kellett mérnünk a működési kiadásainkat, a lehetőségeinket bevétel többletre, megtakarításra. A mi szolgáltatási palettánk eléggé szűk, a teljesítmény korlát miatt többletbevételt nem tudunk szerezni, így a működési kiadásokon kell spórolni.

Hagy kérdezzek közbe … mi a "jó üzlet" egy Kórháznak?

Azok kaptak több pénzt a konszolidáció során, akiknek zömében aktív ágyaik vannak, várólistával rendelkeznek, speciális ellátásokat végeznek (kardiológia, ortopédia, sürgősségi, traumatológia) és sok aktív ágyat veszítettek 2007 óta. Az országosan érezhető forráshiány miatt, az egészségpolitika célja a centrumok fejlesztése. Példa erre Kaposvár. Nekünk abban kell gondolkozni, hogy az ún. "városi kórház" kategóriában jó színvonalon teljesítsünk mintegy 60.000 lakos számára. A négy alapszakmát – belgyógyászat, sebészet, szülészet, gyerekgyógyászat – kell jól csinálnunk. És természetesen mindezekhez intenzív osztályra és diagnosztikára is szükség van. A Kórházat nem fenyegeti a bezárás veszélye, de jól kell teljesíteni, stabilan kell gazdálkodni, mert elveszíthetünk egyes feladatokat, és akkor kevesebb orvosra, műtősre, ápolóra lesz szükség. Ezért kell nekünk mindent megtenni azért, hogy a Semmelweis Tervben nevesített "Városi Kórház" feltételeinek megfeleljünk. Én azt gondolom, erre képesek vagyunk, és képesek leszünk.

A Kórház jelenlegi állapota megfelelő? Az infrastruktúrára gondolok.

Igen, ez jó! Sokkal rosszabb állagú kórházakat lehet látni, akár a fővárosban is. A Marcali Kórház kifejezetten jó állapotban van, látszanak az elmúlt évek beruházásai. Még a Kastélynak a belseje is rendben van, mert ott is zömében fürdőszobás kórtermek vannak, és ezeket magunk is képesek vagyunk rendben tartani. A külső állag más kérdés. Arra, hogy azt mi saját forrásból rendbe tegyük, felújítsuk, soha nem lesz elég pénzünk. A saját, szűkös forrásainkból rendbetettük tavaly az ereszcsatornákat, a manzárd részen pótoltuk a külső ablakokat, elkorhadt szennyvízvezetékeket cseréltünk. Összesen 12 millió forintot költöttünk felújításokra. Ebben van két komplett fürdőszoba kialakítása, vannak benne folyosói ajtók, orvosi gázszerelések. És ebben az összegben persze az is benne van, hogy valamennyi beköltöztetett rendelőt felújítottuk.

Beköltöztetés …

Azért volt rá elengedhetetlenül szükség, mert a működési kiadásainkat csökkentenünk kell. 17 millió forinttal lesz kevesebb évente a kiadásunk azzal, hogy a Kossuth utcából és a Széchenyi utcai rendelőből beköltöztünk. De takarékoskodtunk máshol is. Azzal, hogy részben a fekvőbeteg részekre kerültek be a járóbeteg rendelők, havi 600 ezer forinttal csökkent a takarítási kiadásunk. Mert a fekvőbeteg részen a hét minden napján kétszer kell takarítani, a járóbeteg részen a hét öt napján és csak egyszer.

Számos olyan intézkedést hoztunk tavaly, melynek eredőjeként, szinte ugyanannyi bevételből a 2009-es ún. "üzemgazdasági" eredményünk mínusz 90 millióról 2010-ben plusz 37 millió forintra változott.

Azt viszont tudni kell, hogy ugyanezt az eredményt már nem lehet még egyszer elérni. Például a gyógyszerkasszánkban egyszer elért jelentős megtakarítást nem lehet még egyszer megcsinálni.

Készítenünk kellett egy konszolidációs tervet is. A minisztérium kötelez minket arra, hogy a decemberben kapott 67 millió forint egyszeri támogatás felhasználásával csökkentsük az adósságnövekedés mértékét. A tervet elkészítettük és számításaink alapján "csak" mintegy 25 millió forintos eredményt lehet elérni 2011-ben. Ez természetesen nem elég az adósság teljes megszüntetéséhez.

Igyekszünk lehetőségeinkhez képest a bevételeinket növelni, az újabb finanszírozási szabályokra is nagyon oda kell figyelni. Minden olyan forintot, amit meg tudunk szerezni, azt meg kell szerezni! És minden olyan forintot, amit meg lehet takarítani, azt meg kell tartani!

Beszéljünk a személyzetről. Ma már nincsenek Kaposvárról kijáró orvosok a Kórházban.

A dolog nagyon egyszerűen megoldódott abban a tekintetben, hogy tavaly márciusban a kaposvári kórház nem engedte tovább az orvosait nálunk dolgozni. A sebész szakfelügyelő főorvos úgy gondolta, hogy akár be is kell zárni a sebészetet, ha nem tudjuk megoldani a problémánkat. Szerencsére sikerült áprilisban két sebész, szeptemberben egy traumatológus kollegát "ide csábítanunk", és azt mondhatom, a sebészet-traumatológia ma már stabil helyzetben van. Vissza kell szereznünk a betegeinket. Ehhez ma már minden adott. Most a sebészeten és traumatológián 7 orvos dolgozik! Van nagyon jó kézsebészünk, érsebészünk. Vissza kell szereznünk a Marcali Kórház sebészetének régi hírnevét, azt gondolom, jó úton járunk ebben.

Minden szakmával kapcsolatban azt mondhatom, a minimális orvos létszám megvan. Optimális lenne a belgyógyászaton a szakorvosi létszámot növelni. Ha elcsitulnak a 2011-re várható nagy, struktúraváltással kapcsolatos hiedelmek, és kialakul az új ellátó rendszer, akkor majd tudunk ebben is előrelépni. Azon most nem csodálkozom, hogy mindenki "kivár".

Volt egy pályázatuk 2010-ben a szakrendelő építésére. Mit tudni erről?

Azt kell mondanom, hogy elhalt … Az elutasítást követő fellebbezésünket jogosnak ítélték, de azt gondolom, hogy ma már senki nem foglalkozik vele. Ugyanezeket a pályázatokat ősszel ki fogják írni, de már abban a szellemben, ahogy az a kormányzat célkitűzéseinek megfelel. Tervezzük, hogy minden pályázaton elindulunk, ahol csak lehet, de meg kell várnunk, amíg az új struktúra kialakul.

Most márciusban indul egy új pályázat a rehabilitáció fejlesztésére. De már nem külön-külön indulhatnak a kórházak, hanem egy konzorciumot kell alkotniuk egy régión belül, erre a célra. Ezen a pályázaton mi is fogunk indulni ambuláns rehabilitációs ellátás fejlesztésére.

Mi lesz a sorsa a volt szakrendelőnek? Úgy tudom, a fogászat kivételével már mindenki kiköltözött.

A foglalkozás egészségügy a napokban költözik. Új helyük az igazgatási épület földszintjén, az intézeti gyógyszertár "belsejében" lett kialakítva, a Móra Ferenc utca felől.

Így a szakrendelő épületében már csak egy háziorvosi rendelő, és fogorvosok maradnak. A továbbiakban az épület fenntartását remélhetően a Város átveszi tőlünk. A Kossuth utcai épületet már leadtuk. Az épületek további sorsa felől a Testület dönt.

Arra kérem beszélgetésünk végén, mondja el, hogyan látja, a jövőben milyen kórházunk lesz?

Azt gondolom, nincs félnivalónk a jövőbeni átalakulás miatt. Azt senki nem vitatja, hogy Marcaliban Kórházra szükség van. Siófok és Kaposvár között nagy terület az, amit mi ellátunk. Az Államtitkár úr is úgy fogalmazott, hogy a "szükséglet" kistérségi szinten jelentkezik, a beteg nálunk jelenik meg, és a rutin ellátásban itt kellene őt végleg, jól ellátni, csak a speciális ellátásokra továbbküldeni. Vannak olyan ellátási szintek, amikre mi nem vagyunk alkalmasak. Például a térdízületi protézis műtétre, amit vagy Kaposváron, vagy Pécsett, esetleg Zalaegerszegen fognak elvégezni. De rehabilitációra már újra a kistérségi kórházba fog járni a beteg. Nekünk ez az elképzelés nagyon megfelel. A 270 ágyas kórházunk felében most is krónikus ellátást végzünk. Ezt senki nem akarja megszüntetni, mert szükség van rá. A másik fele az, amin a négy aktív alapszakma osztozik.

A Semmelweis Tervben megfogalmazódik egyik alapelvként az esélyegyenlőség, ami megilleti a lakosokat. A térségünkben élő beteg semmiben nem szenvedhet hátrányt, azért mert itt lakik, és nem egy nagyvárosban. Egy lázas gyereket, egy kéz vagy lábtörést szenvedett beteget, egy kiugró magas vérnyomással, egy vércukorszint problémával jelentkező beteget miért ne lehetne a lakóhelyéhez közel ellátni? Mindezek okot ad arra, hogy a Marcali Kórház hosszútávon működjön.

Komoly fejlesztésre nem látok esélyt, hiszen azok a különleges eljárások, amiket most nem végzünk, sosem fordulnának elő itt akkora számban, hogy ez indokolt legyen. Azokat gazdaságosan, hatékonyan mi nem tudjuk művelni. Erre ott lesznek a csúcs intézmények és a nagytérségi központok.

A Marcali Kórházra szükség van. Persze az kell, hogy a betegek szívesen jöjjenek ide, hogy az itt dolgozók szeretettel és odafigyeléssel foglalkozzanak velük. A Semmelweis Tervben "horizontális és vertikális együttműködésről", szakmai integrációról is szólnak, amire mi készek vagyunk. Vannak, akik hasonló ellátást nyújtanak térségükben, mint mi, például Siófok és Nagyatád, és vannak, olyan intézmények, akik kompetenciában felettünk állnak, ahova nekünk kell küldenünk a beteget. Esetünkben ez nagy valószínűséggel a kaposvári megyei Kórház lesz. Lehet olyan különleges ellátás, ami talán Kaposváron sem lesz meg, csak egy nagyobb térségben. A betegnek lehet, hogy egy kicsit tovább kell utaznia, de biztosan tudni fogja, hol kapja meg a számára szükséges ellátást.

Azért egy kis fejlesztésben is gondolkozunk. Nagyon szeretném, ha végre a Fürdőnek meg lenne a gyógyfürdő minősítése. Együtt, egymással közösen működve tudnánk fürdőgyógyászati ellátásokat végezni. Ez nagyon fontos lenne. Nekünk ehhez a személyi feltételek most is meg vannak, a Fürdőnek kellene hozzátenni a tárgyi feltételeket.

További lehetőség még számunkra, hogy térítés ellenében, a TB által nem finanszírozott ellátásokat hozzunk a Kórházba. Ilyen már most is van, a plasztikai sebészet, amit teljes egészében magánszolgáltatásban végzünk. "Eladjuk" a műtői szolgáltatásunkat egy plasztikai sebésznek.

Ha a dolgozóink, orvosaink elhiszik a kórház vezetőinek, hogy ami történik, és amit teszünk, az az Ő érdekükben és a betegek javára van, ha munkájukat, hivatásukat magas színvonalon, a betegek megelégedésére végzik, akkor a Marcali Kórház hosszútávon biztos jövő elé néz.

Köszönöm az interjút!

Készült: 2011. február 21.