VI. Eurofolk Fesztivál ...
2010.
03.16Csütörtökön kezdődik, és vasárnap estig tart, a hatodik alkalommal megrendezett Eurofolk Fesztivál városunkban. Ez alkalomból kerestem meg Bőszné Kiss Katalint a Városi Kulturális Központ vezetőjét, a Fesztivál Igazgatóját.
Kedves Igazgató Asszony! Ha nyár és július vége augusztus eleje, akkor Eurofolk Fesztivál Marcaliban! Megszoktuk az elmúlt években és állítom már elvárjuk a programot! A plakátok az utcákon, a szórólapok a postaládákban és a „nagysátor” is áll hamarosan az Európa Parkban. Hatodszor is Eurofolk Fesztivál a városban. Hogy sikerül finanszírozni a rendezvényt?
Három évvel ezelőtt egy pályázat tette lehetővé, hogy a korábban kétévente megrendezett Fesztivált, a szokásoktól eltérően évente megrendezzük. Sajnos ez a forrás ebben az évben megszűnik, és valószínűleg - ha csak nem sikerül újabb pályázati finanszírozást szereznünk - jövőre visszatérünk a kétéves ciklusokra. De ez még a távoli jövő, most a VI. Fesztivál sikeres megrendezésére koncentrálunk.
Hány csoport és hány táncos érkezik városunkba?
Hét együttes érkezik külföldről és öt hazai együttes is fellép a programban. Francia, Horvát, Lengyel, Lett, Török, Görög, és Olasz együtteseket láthatnak a nézők, valamint öt magyarországi csoportot, köztük a Baglas Fundamentumot és a házigazda Baglas Együttest. Közel 400 vendégről kell gondoskodnunk. Az elmúlt években megszokott módon a gimnáziumban és a szőcsényi szakiskolában fognak lakni a táncosok és a kísérőik. A GYÉK-ben és a gimnáziumban fognak étkezni.
Kérem, tájékoztassa olvasóinkat a programokról.
A hagyományokhoz híven, csütörtökön lesz a megnyitó ünnepség. A már megszokott útvonalon a Kulturális Központtól, a Rákóczi úton keresztül a (Penny-nél) Marczali Henrik utcán át lesz a menettánc, és a rendezvénysátornál ér véget. Csütörtökön este hétkor, szombaton este félnyolckor kezdődik a felvonulás. A menetet természetesen a rendőrség biztosítja. Itt említem meg, hogy a Marczali Henrik utca csütörtökön és vasárnap a „nagysátor” és a Szabadtéri Színpad között le lesz zárva este hét órától éjfélig. Viszont az Orgona utca felé meg lehet kerülni a rendezvényt.
Csütörtökön a megnyitó ünnepséget követően, a házigazda Baglas Néptánc együttes és a Szuloki Német Nemzetiségi tánc csoport bemutatója után a Quimby együttes koncertjére várjuk a közönséget fesztiválsátorba. De már délelőtt a Fürdőben, és a Künzelsau téren találkozhatnak vendégeinkkel az érdeklődők.
Pénteken a közkedvelt utcai táncra kerül sor a Piacon és a Fürdőben. Este a Lett, Török, Francia és a Lengyel táncegyüttes , valamint a Baglas Fundamentum és a Sopron Táncegyüttesek gála műsora a program. Az estet a népszerű táncház zárja, ahol török és lengyel táncokat tanulhatnak az érdeklődők.
Szombaton délelőtt a Fürdőben találkozhatnak vendégeinkkel. Este a már említett felvonulás és a gála műsor. 20.30 órától olasz, görög, horvát és magyar táncosok műsora a szabadtéri színpadon. Utána Népek Bálja a Zenepavilonnál.
Vasárnap délelőtt a Künzelsau térre várjuk a gyerekeket, ahol játékos formában tánctanítás lesz. Este 19.00 órától, Világzenei színpad: a Karaván Família fellépése, a zenepavilonnál. 20 órától a Fesztivált záró gála műsor, majd 22 órától a Muzsikás Együttes koncertjével véget ér a VI. Eurofolk Fesztivál.
Az előrejelzések szerint megjavul az idő a hétvégére. A program helyszínek változhatnak az időjárás függvényében?
A Quimby és a Muzsikás Együttes biztosan a nagysátorban koncertezik. A táncprogramokat a Szabadtéri Színpadra tervezzük, bár itt jegyzem meg : a Francia csoport egy gólyalábas népi együttes, Ők nem férnek el a tető alatt, ezért a Zenepavilon előtti téren adják majd elő műsorukat. Igyekszünk rugalmasan kezelni a program helyszíneket, ha az idő engedi a szabadtéren, de eső esetén a sátorban lesznek a programok. Jöjjenek minél többen elférnek! A sátor oldalát nem teszik fel, így jobban szellőzik majd! Ebben az évben is felállítjuk az óriás kivetítő vásznat, élőben követhetik a programokat a Zenepavilonnál.
A rendezvény esténként, egy „népünnepély” jellegét ölti magára. Sok száz, (ezer) helybéli és nagyon sok vendég lepi el az Európa Parkot. Kiszolgálásuk gondolom összetett feladat, hogy készülnek?
Idén többen jelentkeztek a kitelepülés szándékával, és megadtuk az engedélyeket. A népünnepély és a vásári forgatag elengedhetetlen része a jó hangulatnak, szereti a közönség és a táncos vendégeink is szívesen forgolódnak a „vásárban”.
Kérés, egyéb közlendő?
Tisztelettel arra kérem a közönségünket, hogy a Szabadtéri Színpad jobb és bal oldali lépcsősorait szíveskedjenek szabadon hagyni! A táncosok csak ezen az úton tudják megközelíteni az öltözőt és a színpadot. Minden évben problémát okoz nekünk, igyekszünk biztonsági őrök segítségével kezelni a helyzetet, de nem tudunk minden sorba őrt állítani, kérem, legyenek ebben a segítségünkre. A másik kérésünk az lenne, hogy a menettáncok idején, amikor megáll a menet és Önök körbeveszik a táncosokat, a kísérők jelzésére engedjék tovább a csoportokat. Nagyon örölünk a nagyszámú érdeklődőnek, de a programok időrendjét is tartanunk kell.
Mindannyian várjuk már a Fesztivál kezdetét, hétfőn este a kísérők bevonásával megtartottuk az első operatív értekezletünket. Elkészültek a csoportok „menetrendjei” és ma a nagysátrat állítják. Holnaptól a színpad és a technikai berendezések elhelyezése történik. Már most szeretném megköszönni az önkéntes segítőink munkáját. Nélkülük nem lehetne megrendezni a Fesztivált! Kedves közönségünket pedig várjuk! Nagyszerű Fesztivál lesz az idei is! Jöjjenek el minél többen!
Köszönöm az interjút!




