INTERJÚK

Kiss Péter

Kiss Péter, 22 éves marcali zenészpalántával beszélgettem, aki a budapesti Kőbányai Zenei Stúdióban gitárszakon másodéves hallgató

 

Honnan jött az ötlet a gitározáshoz? Volt a családon belül zenész, vagy csak a hirtelen ötlet vezérelt?

 

A családomban apa apukája tangóharmónikázott, anya apukája pedig szájharmónikázott, de ezen kívül nincsenek zenei gyökereim. Meghatározóbb élmény inkább az, amikor apuval utaztunk kocsival, mindig olyan zenéket hallgattunk, amiben a gitár kicsit nagyobb szerepet kapott. Azon gondolkoztam, hogy hú de jó lenne, ha én is tudnék ezen játszani. A legmeghatározóbb inspirációm a legelején pedig a Red Hot Chilli Peppers volt, néztem a Youtube-on a koncert videókat és annyira megtetszettek, hogy mondtam apunak, hogy én gitározni szeretnék!

 

Gimi elején egyáltalán nem akartam zenei úton továbbtanulni, csak gitározgattam. A suli 3. osztályában bekattantam, és onnantól tudtam, hogy mégis csak ezt szeretném csinálni nagyon komolyan. A Griffins létrejött gimnázium vége felé, valamint a mostani Con Classe elődje, amivel a Bálnában szoktunk játszani, az is egy nagyon jó kis összeállás volt, ezekben zenélgettem Marcaliban.

 

13444172 1150239461692997 32360562 n

Ezekkel a formációkkal voltak az első koncertjeim, nagyon hasznosak voltak. Elég izgulós típus voltam és ezek segítettek felülkerekedni a lámpalázamon. Ennek köszönhetően ma már nem is izgulok, hanem inkább várom, hogy végre játszhassak.

 

Hogy álltak a szüleid ahhoz a gondolathoz, hogy a gyerekükből zenész lesz?

 

Kicsit furán fogadták, nagyon meglepődtek mikor elkezdtem akkoriban gitározni a szobámban. Szerintem mikor már látták, hogy mennyire leköt és élvezem, akkor kezdtek „belenyugodni”, hogy nincs visszaút. Féltettek is, nem lehet ezért hibáztatni őket. Persze az aggódás máig megmaradt, de ez így van rendjén.

 

13410575 1150239465026330 1464939774 o

Milyen volt a felvételi egy ilyen iskolába? Milyen előzetes tudásra volt szükséged?

 

Ponthatár nem volt megszabva, egy sikeres érettségi elég volt ahhoz, hogy elmehessek felvételizni. A visszaütője viszont ennek az volt, hogy a felvételi vizsga elég húzós volt. Az elméleti részben mindenbe belekérdeztek, dallamírás is volt első hallásra, gyakorlatilag olyan volt, mint egy komplett szolfézsóra. Utána következett a gyakorlati vizsga, amiben az volt a könnyebbség, hogy olyan számokat kellett elgitározni, amit otthon begyakoroltunk. Nekem elég izgalmas volt ez, hiszen nem jártam tanárhoz előtte, egyik mostani Kőbányás tanáromtól, Tornóczky Ferenctől is sajnos csak pár órát tudtam venni a Balaton-Budapest távolság miatt. Ezt leszámítva ez a pár óra is nagyon sokat segített nekem. Mikor kimondták, hogy felvettek, el sem hittem pár percig.

 

És így is felvettek egy ilyen nívós helyre? Nem semmi...

 

Igen, hál’ istennek sikerült! :-)

 

Ha jól emlékszem a közösen eltöltött egy gimis évünkből, akkor volt olyan fellépésed, ahol énekeltél is a gitározás mellett. Ez azóta is így van?

 

Leginkább gitározok, az éneklés az olyan „hogyha nagyon muszáj”. Ha szükséges zenekarokban vokálozni, háttérben kicsit besegíteni azt szívesen megcsinálom, de ennyi. Viszont a suliban van mindenkinek kötelező zongoraóra, szóval a hangom helyett tudok fejleszteni egy másik hangszert. :-)

 

13451171 1150239428359667 318272100 n

Rengeteget koncertezel, tele van a net Kiss Peti utazós képeivel. :-) Hogy fér meg egymás mellett a suli és ez a sok fellépés?

 

Szerencsére meg tudom oldani, már hozzászoktam. Igyekszem minden tanórán ott lenni és úgy teljesíteni, ahogy azt elvárják. Természetesen az iskolában mindenki megértő, hiszen ez a célja annak, hogy ott tanulunk, a sok-sok szereplés. Fellépés egy kis fellépéssel. Néha nehéz és fárasztó, de ezért élek. Folyamatosan vagy próbák, vagy koncertek teszik ki az napjaimat. Nem egyszerű, de igazából ez is ennek a szépsége!

 

Rock-sztár élet. Létezik ilyen? Tényleg olyan irigylésre méltó napjaid vannak, mint a filmekben?

 

Á, dehogy. Pont ahogy mondod, ilyen csak a filmekben van. A sok bulihoz, ami sokak szerint ezzel jár, a mindennapokban túl kevés energiád és időd van. Természetesen én is bulizok, de nem az év minden fellépését követi egy hatalmas csapatás.

 

13453553 1150239541692989 1349375247 o

Budapest-Balaton. Elég nagy váltás lehetett felkerülni a kisvárosból a fővárosba. Nem hiányzik a nyugalom, az itthoni levegő?

 

Mióta Pesten vagyok megváltozott kicsit a szemléletem pl. szüleim felé is, sajnos nem nagyon tudtam előtte értékelni, hogy itthon vagyok egy egész napot, itt a Balaton egy köpésre és minden nyugis. Most már kiélvezem ezeket a sajnos egyre ritkább órákat. Imádom a vidéki életet! Most jöttem rá. Már a Völgy-hídon érzem, hogy itthon vagyok, beléphetek a saját szobámba, elmegyünk valahova a szüleimmel vagy sétálok egyet a parton. Emellett Budapesthez köt az iskolám, sok munkám, szóval lehetetlen lenne megoldani az életemet az ingázás nélkül.

 

Számoljuk is össze, mennyi zenekarban játszol?

 

Griffins, Con Classe, szoktam játszani 3 DJ-vel, Red Hot Chilli Peppers Tribute zenekar, sulis zenekar, még egy trió Pesten, és kettő duó. Még egy hónapja több volt, de egyet abbahagytam, mert nem lehetett összeegyeztetni. Szóval igen, úgy tűnik 10 helyen pengetem jelenleg a húrokat.

 

Ezek több stílus foglalnak magukba, ugye?

 

Igen, jelenleg játszok jazz, rap, pop, blues, blues-rock stílusú zenét, DJ-k mellett azt, ami a lemezjátszóba kerül, feldolgozásokat és saját dalokat is.

 

Van fontossági sorrend a zenekarokban? Akit előbbre helyezel, ha pl. egyszerre van koncertetek?

 

Alapból nem akarok prioritási sorrendet állítani a zenekaraim között, leginkább aszerint válogatom meg a koncerteket, hogy az adott dátumra melyik zenekarommal volt előbb koncert foglalva. Persze sokszor adódott már, hogy kompromisszumot kellett kötnöm és valamit le kellett mondanom vagy átraknom másik dátumra, de próbálom ezeket a szituációkat elkerülni amennyire csak tudom.

 

13410874 1150239578359652 1645658958 o

Mikor nehezebb, nyáron vagy évközben ez a sok fellépés?

 

Utolsó nyár például húzós volt, majdnem minden nap fellépésen voltam, de olyankor legalább délelőtt tudok aludni, mert nincs suli. Évközben ugyanez megy, majdnem ugyanennyi fellépéssel, de délelőtt suliban is helyt kell állnom, szóval azt hiszem nekem egyelőre évközben nehezebb.

 

És szabadidőd? Az mikor van?

 

Szabadidőm évközben péntekenként szokott lenni, mert akkor csak 8-12-ig vagyok suliban, próba sem szokott lenni, ezért kb. délután 6-ig szabad vagyok, amikor vagy alszom, sétálok vagy kv-zok egy jót.  Jó egy kicsit magamban lenni, közönség, banda és zene nélkül. Persze a zenét ilyenkor sem tudom kizárni a fejemből, folyamatosan megy valami a fejemben.

 

Van olyan,hogy nyűg egy fellépésen?

 

Volt már, főleg most nyáron, amikor már kicsit monotonná vált a program, szinte minden egyes nap játszottam. Utazás, pakolás, bedugni a vezetékeket, behangolni… De ez a legvége volt a nyári szezonnak. Persze ezt nem lehet mutatni a hallgatóság felé. És nagyon ritka is az ilyen alkalom szerencsére.

 

13453591 1150239418359668 371635645 n

Egyik nap viszont a nyár vége fele minden bajom volt már, Siófokon 2 méterre a vízparttól játszottam, jöttek a szúnyogok, nem voltak emberek sem annyira. Aztán jött egy anyuka a kisgyerekével, mutogatott rám a kissrác nagyon. Szünetet tartottam egy idő után, és odajött hozzám az anyuka, hogy most miattad a kisfiam meg akar tanulni gitározni. Ez nagyon feltöltött, tök jó érzés volt, ezután már könnyedebben zajlott az este, meghozta ez a dolog az inspirációt. Az ilyenekért érdemes mindig csinálni. :-)

 

Követező lépéseid? Tervek a jövőre?

 

Még egy év van vissza a suliból, utána terveimben szerepel, hogy óceánjáró hajóra is kijussak zenélni. Úgy gondolom, hogy ez egy jó lehetőség fejlődni, saját magadat is jobban meg tudod ismerni, világot látsz, ezerféle emberrel találkozol. Az utazás a zene után a második kedvenc időtöltésem.

 

Majd lesz egy zenekar a jövőben, ami A ZENEKAR lesz? Vagy marad a mostani életstílus?

 

Mindenképp több zenekarban szeretnék játszani a jövőben is, mert a stílusok változatossága is nagyon fontos és inspiráló. Mindenhonnan kapok impulzusokat, és ezek építenek engem. Természetesen már egyre jobban akarok egy olyan zenekart, ahol meg tudom valósítani a saját zenei elképzeléseimet, de ez még kicsit várat magára.

 

50 évesen, ha látod magad, mit látsz?

 

Ezen gondolkodtam mostanában már, és arra jutottam, hogy majd ha családom lesz, akkor mindenképpen a Balatonhoz közel szeretnék élni vagy legalábbis akarok egy balatoni házat. Valószínűleg még akkor is zenélni fogok.:-)

 

Akkor a végére még egy kérdés, amin sokat agyalok mostanában.. Egyre több magyar zenekar is angol számokat játszik, ad elő, a dalszövegeket angolul írják. A te zenekarjaidban hogy van ez?

 

Angol és magyar dalokat is játszunk. Ez leginkább most zenekarfüggő, hogy melyik nyelvet használjuk a dalokhoz vagy dalválasztásokhoz. Van ahol magyar, van ahol angol számokat játszunk. Saját dalokat illetően pedig szerintem mindenki maga dönti el, hogy a gondolatait milyen nyelven veti papírra. Valamennyire számít az is, hogy a zenei környezet, maga a dal mit követel. Szerintem. :) 

 

Nagyon szépen köszönöm az interjút! Sok sikert a továbbiakban. :-)

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Széchenyi u. 25.
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítvás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.