KÉK HÍREK

katasztrofavedelem

A nyílt láng használata a lakástüzek legfőbb forrása, s a játékos kedvű gyermekek – szülői felügyelet hiánya és a gondatlanság miatt – több tűzesetnek voltak már okozói. A kiskorú azonban nem felelős cselekedeteiért, ezért meg kell őt tanítani arra, hogy felismerje a veszélyt és a tűzszerszámokat megfelelően használja.

 

A kiskorú nem felelős cselekedeteiért, a szülők, a felnőttek mulasztása, ha a tűzgyújtó eszközöket olyan helyen hagyják, ahol a gyermek hozzáférhet. Elsősorban a padlás, a pince vagy a melléképület, illetve távoli szoba sarka az alkalmasnak vélt hely a tiltott játék, a gyufa és a cigaretta kipróbálására. A felügyelet hiánya tragédiához is vezethet. Különösen fontos ez ott, ahol mindkét szülő dolgozik és a gyermeknek önállóan kell ellátnia magát, fűtenie kell és meg kell melegítenie az ételt. Az ágyban fekvő pici is veszélyben van, különösen, ha közel tesszük az ágyat a tűzhöz.

 

Néhány jó tanács a balesetek megelőzéséhez:

 

• Ne hagyjuk magára gyermekünket!

• A gyermek ágya ne legyen közel a hőforráshoz!

• Zárjuk el a gyújtóeszközt a gyermekek elől!

• Magyarázzuk el a tűz fontosságát és veszélyességét, hiszen a tűz nem játék!

• A nagyobbakat tanítsuk meg a tűz elleni védekezésre is!

 

Nagyon sok tűz keletkezik DOHÁNYZÁS következtében.

 

Nemcsak a felnőttek, hanem egyre több gyermek is a dohányzás rabjává válik. Esetükben fokozza a veszélyt, hogy nem ritkán olyan helyen dohányoznak, ahol az eldobott cigarettavég nagy valószínűséggel okoz tüzet. Aki dohányzik, fokozottan ügyeljen a biztonságra. A parázsló cigarettavég hőmérséklete 700 oC, ezért alkalmas az éghető anyagok meggyújtására.

 

Néhány jó tanács a dohányzással kapcsolatban:

 

Égő dohányneműt, gyufát és egyéb gyújtóforrást tilos olyan helyre tenni vagy ott eldobni, ahol az tüzet vagy robbanást okozhat.

Használjunk üveg, kerámia vagy fém hamutartót!

Ügyeljünk arra, hogy ne a földre vagy a hamutartó mellé hamuzzunk!

A hamutartót sose ürítsük papírral teli kukába!

Az égő cigarettát sose tegyük gyúlékony, éghető anyagra!

Ágyban ne dohányozzunk!

Égő cigarettát ne hagyjuk ott még a hamutartóban sem!

 

Szintén veszélyforrást jelent a konyhai szeméttárolóba dobott, még izzó gyufa és dohánynemű, amelyek lángra lobbanthatják a kuka tartalmát, vagy a szemétledobóban felhalmozódott kommunális hulladékot. Legyünk körültekintőek és bizonyosodjunk meg arról, hogy csak teljesen eloltott gyufát és dohányneműt dobunk a szemetesbe. Az esetleg fellobbanó lángok elharapódzását vizes pokrócokkal, vagy ha van, kézi tűzoltó készülék alkalmazásával lehet leggyorsabban megakadályozni.

 

Az elektromos eredetű tüzek a második leggyakoribbak

 

Napjainkban rengeteg elektronikai berendezés vesz minket körül és számuk egyre csak nő. Ha megszakítás nélkül használjuk az áramforrásokat, egyszerre működik a televízió, a videojáték, a számítógép, a villanytűzhely, a mosógép, könnyen túlterhelhető a hálózat. Az elektromos eredetű lakástüzek azonban egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek.

 

Az újszerű technológiák megjelenésével az áramforrásokat hosszú ideig, sokszor megszakítás nélkül használjuk, emiatt az elektromos tüzek száma is megnövekedhet. Az ilyen típusú tüzek általában két módon keletkezhetnek:

 

- vagy az elektromos áram által működtetett eszköz, berendezés hibásodik meg, ilyenkor a belsejében rendellenes hőképződés indul, és ez okozza a tüzet,

- vagy a villamos hálózat hibája miatt alakul ki tűz, hiszen a régi építésű házaknál nem a mai kor terheléséhez tervezték az elektromos hálózatot.

 

Amíg régen egy porszívó teljesítménye 600-1000 Watt között mozgott, napjainkban 1500-2200 Wattal dolgozik, egy hajszárító a korábbi 300 Watt helyett már 1000-1500 Wattot fogyaszt. S akkor még nem beszéltünk a mikrohullámú sütőkről, a klímaberendezésekről, a mosó-, szárító-és mosogatógépekről, melyek szintén túlterhelhetik a régi hálózatokat.

 

Az elektromos hálózat korszerűtlenségére utalhat, ha többször pislákol a lámpa vagy szikráznak a konnektorok. Minden évben több tucat olyan tűzeset következik be, amely az elektromos hálózat hibájára vezethető vissza. A társasházakban, panelházakban, régi családi házakban és egyéb épületekben gyakran találkozni elhasznált, alulméretezett vezetékekkel.

 

Nagy teljesítményű készülékeit – elektromos kandalló, automata mosógép, szerszámgépek – ne használja egyidejűleg. Túlterheli velük a hálózatot, s így könnyen tüzet okozhat. Ha valamelyik villamos kisgépe, fűtőberendezése meghibásodik, a javítást bízza szakemberre.

 

Az ember persze nem figyelhet egyszerre mindenre, de amikor már nem használja a kávédarálót, a vasalót, a hősugárzót, a centrifugát, vagy a mosógépet, minden esetben kapcsolja ki a készüléket. Fontos tudni, hogy a gépek kapcsolója is elromolhat, ezért biztosabb, ha a csatlakozókat ki is húzza a konnektorból.

 

Jó tanácsok az elektromos tüzek megelőzése, az otthonok védelme érdekében:

 

Túlmelegedés, rendellenes működés, furcsa, égésre utaló szag esetén azonnal válasszuk le az elektromos berendezést a hálózatról, húzzuk ki a konnektorból!

 

A kismegszakítókat, biztosítókat csak szakemberrel cseréltessük, javíttassuk!

 

Használat előtt nézzük át elektromos berendezéseinket, a csatlakozókat és a vezetékeket, hogy nincsenek-e eltörve, megrepedve!

 

Ne terheljük túl a hosszabbítókat, elosztókat, több elektromos hosszabbító kábelt ne csatlakoztassunk egymásba! Lehetőleg földelt eszközöket használjunk!

 

Ne használjon hosszabbítót, kábeldobot feltekerve! A feltekert kábel terhelve túlmelegszik, megolvad, tüzet, égési sérülést okoz.

 

Az elektromos fűtőkészüléket soha ne takarjunk le, ne tegyük közel bútorainkhoz, éghető anyagból készült tárgyainkhoz!

 

Ha hosszabb időre elutazunk, ne hagyjuk áram alatt, konnektorba dugva az elektromos berendezéseket, mivel ezek még kikapcsolt, készenléti állapotban is fogyasztóként üzemelnek! Esetleges meghibásodásuk tüzet okozhat!

 

A jó kapcsoló és a jó csatlakozó üzem közben nem melegszik. Ellenkező esetben cseréltesse ki!

 

Lámpáiban mindig a foglalatnak megfelelő méretű és teljesítményű izzókat használjon!

 

Az elektromos hálózatban keletkezett hibákat minden esetben szakemberrel javítassa meg!

 

A tűz másodpercek alatt rohamosan elterjedhet, így ha látunk esélyt a tűz megfékezésére és eloltására, akkor azt azonnal kezdjük meg! Ha nincs ilyenre lehetőség, akkor az első dolgunk a tűzoltók értesítése legyen (112)!

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.