KÉK HÍREK

Ugyesz

A Somogy Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat három férfi ellen, akik közül ketten nagy mennyiségű illegális szert tartottak azért, hogy azt eladják.

 

Az I. és II. rendű vádlottat tavaly októberben érték tetten Kaposváron a rendőrök, amikor az I. rendű vádlott éppen önmagában is jelentősnek számító mennyiségű kábítószert és új pszichoaktív szert tartalmazó anyagot adott el a II. r. vádlottnak. Ezután a két férfi lakásán házkutatások során további jelentős mennyiségű illegális szert foglalt le a rendőrség.

 

A nyomozás során a rendőrség megállapította, hogy az I. r. vádlott tavaly az Egyesült Királyságból interneten vásárolt kábítószert, ami a vámellenőrzésen fennakadt, ezért a csomag nem jutott el hozzá, a rendőrök azonban igen. A II. r. vádlott a gyermekét is bevonta a kábítószer-kereskedelembe.

 

Az ügyészség a két büntetett előéletű kereskedővel szemben – akik előzetes letartóztatásban várják az ítéletet – fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint vagyonelkobzást, míg a fogyasztóval szemben próbára bocsátás intézkedést indítványozott.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.