KÉK HÍREK

Ugyesz

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett uzsora bűntette és zsarolás bűntettének minősített esete miatt emelt vádat azzal a büntetett előéletű férfival szemben, aki ismerősei szorult anyagi helyzetét kihasználva tetemes összegű hasznot zsebelt be.

 

A 35 éves vádlott egy somogyi kistelepülésen élt. 2015 novemberétől 2017 áprilisáig ugyanabban a faluban élő, alacsony jövedelmű, anyagi nehézségekkel küzdő, olykor többgyerekes családnak, vagy gyermekét egyedül nevelő nőknek adott kölcsön különböző pénzösszegeket. A 13 sértettnek a következő hónapban, vagy esetenként rövidebb időn belül akár a kölcsön kapott összeg kétszeresét kellett visszafizetnie. A férfi 1.415.000,- Ft-ot adott így a rászorult embereknek, akik 1.330.000,- Ft-tal többet fizettek vissza neki. Egy esetben azért, hogy ezzel az uzsorakamat mihamarabbi visszafizetésére késztesse őket, az egyik házaspárt azzal is megfenyegette, hogy rájuk fogja gyújtani a házukat.

 

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, valamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság rendeljen el vagyonelkobzást arra az összegre, melyre a sértettek polgári jogi igényüket nem érvényesítették.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.