KÉK HÍREK

Ugyesz

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség folytatólagosan, kisebb értékre, régészeti leletre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy kaposvári férfival szemben, aki két és fél évig járta fémdetektorral a somogyi kistelepülések szántóföldjeit, ahol több száz régi pénzérmét és egyéb használati tárgyakat is talált.

 

A vádlott az ajándékba kapott fémkeresővel engedély nélkül kutatott régészeti leletek után több kistelepülés, például Hetes, Orci, Somodor, Zimány és Magyaratád melletti szántóföldeken. Kutatásai rendszerint sikerrel jártak, ugyanis több száz, régészeti leletnek minősülő tárgyat talált. Pénzérméket, köztük az ókorból I. és II. Constantinus, Commodus császárok korából, a sisciai verdéből származó érméket, az Árpádházi uralkodók korából II. András dénárt, vagy a későbbi, középkorból származó Hunyadi Mátyás, II. Lajos, illetve II. Mátyás nevével fémjelzett dénárokat is. A szántóföldek felszínén őskorból származó magkövekre és pattintékokra is rálelt, valamint különféle ékszerekre, állatfigurákra.

 

A régészeti leletek a Magyar Állam tulajdonát képezik, a vádlott azonban a megtalált tárgyakat hazavitte, és rendszeresen egy internetes eladási portálon árulta. Ez lett a veszte, mivel az örökségvédelmi hatóság munkatársai a hirdetések alapján tettek feljelentést, így indulhatott meg a nyomozás.

 

Az ügyészség a büntetlen előéletű 37 éves vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, és az eladott régészeti leletekből származó pénzösszegre vagyonelkobzást indítványozott.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.