KÉK HÍREK
×

Értesítés

There is no category chosen or category doesn't contain any items

rrendor

A siófoki rendőrök egy 39 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy az M7-es autópálya pihenőjében műszaki hibára hivatkozva megállított egy autóst, akitől ellopta értékeit.

 

Az ügy adatai szerint 2018. július 10-én 22 óra körül az M7-es autópályán, a Siófok-Szabadifürdő pihenőhelyen egy férfi műszaki hibára hivatkozva kért segítséget a sértettől, miközben figyelmét elterelve a gépkocsijából eltulajdonította pénztárcáját, személyes irataival együtt. A sértett miután észlelte a bűncselekményt az autó után eredt. A lepsényi benzinkúton utolérte a feltételezett elkövetőt és társait, akik közül egyikük önként visszaadta az eltulajdonított pénztárcát és az iratokat, majd folytatták útjukat.

 

Az esetről időközben érkezett bejelentés alapján a rendőrök elrendelték a külföldi rendszámú személygépkocsi körözését, amelynek köszönhetően a nagylaki határátkelőnél pár órán belül elfogták a gyanúsítottat. A román állampolgárt a Makói Rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.