KÉK HÍREK

N3301082 0

A gyanú szerint a kutasi férfi az eltulajdonított készpénzből rendezte a tartozásait, majd autót és mobiltelefont vásárolt.

 

A Nagyatádi Rendőrkapitányságon 2018. szeptember 12-én egy férfi feljelentést tett arról, hogy kutasi otthonából ismeretlen tettes ellopta a készpénzét. A rendőrök a helyszíni szemle és az adatgyűjtés alapján megállapították, hogy az ingatlanba vélhetően álkulcs használatával jutott be az elkövető. A nyomozók a beszerzett információk alapján pár órán belül azonosítottak és elfogtak egy 38 férfit, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A helyi lakosnál folytatott házkutatás során az egyenruhások egy hangfalban elrejtve megtalálták az eltulajdonított készpénz egy részét, amit lefoglaltak, majd visszaadtak a sértett részére.

 

Gy. Zsoltot - őrizetbe vétele mellett - lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta, hogy a pénz egy részét tartozásai rendezésére fordította, valamint egy gépkocsit és mobiltelefont is vásárolt belőle, amelyeket a rendőrök szintén lefoglaltak.

 

Az ügyben egy 33 éves helyi nőt is gyanúsítottként hallgattak ki, mivel tudomása volt arról, hogy az a pénz, amit neki a férfi átadott, lopásból származik, ezért orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelni.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.