KÉK HÍREK

torvenyszek

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélt a Marcali Járásbíróság egy 50 éves férfit. A méhész foglalkozású vádlott 2017 május 18-án reggel édesapjával, az ügy sértettjével együtt dolgozott az egykori marcali TSZ területén lévő méhészetüknél.

 

A vádlott és a sértett között nézeteltérés, majd veszekedés alakult ki a méhek gondozásával kapcsolatban. A vádlott indulatos állapotban beült a helyszínen, a méhkaptárak mellett leparkolt tehergépkocsijába és azzal a szándékkal, hogy a helyszínről elhajtson, nagy sebességgel tolatni kezdett. A hátramenet közben előbb a méhkaptáraknak ütközött, majd elütötte a gépkocsi mögött tartózkodó idős sértettet, aki a gépkocsi alá szorult.

 

A sértett a baleset következtében olyan többszörös, az élettel egyenként is összeegyeztethetetlen traumás sérüléseket szenvedett, amelyek azonnali halálát okozták. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője részben felmentésért, részben a kiszabott büntetés enyhítéséért fellebbezett; az ügy a Kaposvári Törvényszéken másodfokon folytatódik.

 


Szeméremsértés vétsége miatt állított bíróság elé egy 48 éves zamárdi férfit a Marcali Járási Ügyészség. A vádlott 2018. augusztusában a balatonberényi naturista strandon az ott tartózkodó nyaralóvendégek előtt önkielégítést végzett, majd a strand területéről távozni akart, de többen feltartóztatták. A Marcali Járásbíróság a vádlottat, aki 2018 áprilisában hasonló cselekmény miatt már állt bíróság előtt, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az ítéletet az ügyész, a vádlott és a védő is tudomásul vette, így az jogerős.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.