KÉK HÍREK

torvenyszek

Az 57 éves vádlottat a Fonyódi Járásbíróság nem jogerős ítéletében kuruzslás vétsége és testi sértés bűntette miatt marasztalta, őt 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

 

Az irányadó tényállás szerint a vádlott sem orvosi, sem egészségügyi végzettséggel nem rendelkezett, azonban magát orvosként, kiropraktőrként (csontkovács) és természetgyógyászként hirdette, rendeléseket tartott, ahol alkalmanként 8-10 személyt fogadott és őket „kezelte”.

 

A vádlott ezen cselekményéről értesült az orvosi kezelés alatt álló sértett, aki megjelent a vádlott rendelésén. A vádlott konzultációt követően azt javasolta neki, hogy a korábban felírt és szedett gyógyszereit „dobja a szemétbe”, és az általa adott vitaminkészítményeket szedje. A sértett állapota azonban rohamosan romolni kezdett, ezért visszament korábbi kezelőorvosához, majd kórházba került, ahol állapota csak több mint egy éves kórházi tartózkodást és a szakorvos által felírt gyógyszerek szedését követően javult jelentősen.

 

Az ítélet nem jogerős.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.