KÖZELBEN

IMG 9143

A Kéthelyi Gazdakör szervezésében arató ünnepséget tartottak Kéthelyen. Az aratás végével egy kellemes délutánt, estét töltöttek együtt a mezőgazdasággal foglalkozók. A délután folyamán köszöntötték Félix Józsefet, aki idén 70 éve dolgozik traktorral.

 

A szakemberek, és a gazdák közösen megbeszélték, hogy milyen volt az idei termés, milyen feladatok várnak rájuk a közel jövőben. A közös vacsora elfogyasztása után, közös nótázással zárult az este.

 

A rendezvényen szó esett a Magyarok Kenyere kezdeményezésről is. Schmidt László, a gazdakör elnöke elmondta, hogy idén is felkérést kaptunk a Nemzeti Agrár Kamarától egy gyűjtőpont kialakítására. Kiemelte a program fontosságát, és kérte, hogy minden gazda egy zsák búza felajánlásával csatlakozzon a kezdeményezéshez. Nem csak a kéthelyi, hanem más településekről érkezők adományát is szívesen fogadjuk.

 

A Magyarok Kenyere olyan jótékonysági program, amelynek keretei között a magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatunk, nem csupán a határokon innen, de a határokon túl is. A program során a Kárpát-medence magyarlakta területeiről nemzeti összefogással búzát gyűjtünk a segítőkész adományozóktól, s a felajánlott búza egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatjuk el a rászorulókhoz.

 

A búza gyűjtéséhez igazodva a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara területi egységei megyei búzagyűjtő napokat és kenyérünnepeket rendeznek.

 

Ilyen búzagyűjtő nap lesz augusztus 2-án Kéthelyen.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Széchenyi u. 25.
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítvás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.