KÖZELBEN

 DSC6934

Becsengettek a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban

 

Ma újra megszólalt a csengő Szőcsénypusztán is, ahol közel 300 tanuló kezdte meg Torma Sándor igazgató úr által, hivatalosan is megnyitott 2017/2018-as tanévet. A 120 újonnan érkező (nappali és esti tagozaton) tanuló diák olyan intézményt választott, amely elkötelezett a szakma iránt, amely környezettudatosságra nevel, ahol érték a tudás, a szakma szeretete.

 

Igazgató úr összefoglalta a nyáron elvégzett feladatokat és előremutatásként az előttünk állókat is felvázolta. Köszöntötte a szakgimnáziumba és a szakközépiskolába beiratkozott tanulókat, célokat tűzött ki minden tanuló, pedagógus elé. Felvázolta a kihívásokat, amelyek nemcsak a diákokat, hanem a pedagógusokat is minőségi munkára készteti. A legfőbb erő a motiváció, hogy miért is választották a diákok az adott szakmát, hogy a pedagógus a legnagyobb szakértelemmel, értő módon figyeljen tanítványaira, hogy ne csak tanítsunk, de neveljünk is. Hiszen minden pedagógus egész lényével nevel. Iskolánk tanári kara új kollégákkal bővült, sok sikert kívánt Nekik az előttük álló feladatokhoz! Felhívta a figyelmet az épített környezet megújulására, megvédésére.

 

Nagy szeretettel gratulált Nagy Réka 11. A osztályos tanulónak, aki elnyerte, az országban ötödmagával, az Országos Erdészeti Egyesület „Erdészcsillag Ösztöndíját”. Büszkék vagyunk rá, és követendő példaképnek állította!

 

Tóth Krisztina igazgatóhelyettes asszony elmondta az első nap feladatait, ezzel elkezdődött az új tanév!

 

Fotó: Csernalovics László

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Széchenyi u. 25.
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítvás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.