KÖZELBEN

00003

Tegnap 97 diáknak szólt utoljára a csengő, ma, ők 97-en utoljára lépték át iskolánk kapuját. Hat, öt, négy és három évvel ezelőtt még azt sem tudták sokan közülük, hogy a térképen hol van Szőcsénypuszta, ma pedig búcsút vettek szeretett iskolájuktól.

 

Öröm és fájdalom, mennyire megfér egymás mellett. Végzős osztályfőnökként ott állhattam én is kollégáimmal együtt tanítványaink első botladozásainál, az álmaik megvalósításánál, a hétköznapokban és az ünnepeken, és ma, amikor búcsút vettek.

 

Öröm, hiszen komoly, érett, szakmájukat mind jobban elsajátító fiatalok lettek, de fájó is, hiszen szinte együtt lélegeztünk a sok-sok éven át. A végzősök elköszönő műsorában ott lüktetett a vágy, az akarat, hogy megcsinálták, hogy már csak egy nagyon kis lépés választja el őket – a megmérettetéseken túl – a következő céltól, a boldogulástól. Hiszen arra születtek, hogy emberek, érző emberek legyenek.

 

Nagy Réka 11. A osztályos tanuló 8 kívánságot adott útravalóként a ballagási tarisznyákba, a hitet, a mosolyt, az erőt, az álmokat, társakat, magabiztosságot, a szerencsét és a küzdést, hogy jobb emberek lehessenek. Erre mind-mind szükségük lesz a nagybetűs életben.

 

Farkas Lajos 14. A osztályos tanuló köszönt el a végzősök nevében. Megköszönte a pedagógusok áldozatos munkáját, a szülők támogatását. Elbúcsúzott egy közösségtől, egy családtól, ahol hat évig élt, dolgozott, tanult. Egy álomról beszélt, egy holdról, ahol minden lehetséges, csak akarni kell, ahol csak az adott személy a fontos. „Nekem ne mondd, hogy határ az égbolt, miközben lábnyomok vannak a Holdon.”

 

Ma büszkén állt a vendégek és a szülők előtt ez a majdnem száz diák. Tóth Krisztina igazgatóhelyettes asszony felelevenítette, hogy milyenek voltak, amikor hozzánk érkeztek, hogy sokszor csakis szembe akartak menni a kihívásokkal, nem pedig megoldani. „Holnaptól minden más lesz” – mondta, hiszen holnaptól nem szól a csengő, holnaptól nem az órákra kell készülni, hanem az életre, holnaptól mindenki csakis magáért felel, nincs ki megvédje, oltalmazza, felkészítse. Ez a holnap már nem a mi holnapunk, a Tiétek, végzős diákok.

 

Az ünnepség örömteli része a jutalomkönyvek és dicséretek átadása. Minden osztályból voltak kiemelkedő teljesítménnyel rendelkező diákok. Nemcsak jó tanulmányért és szorgalomért, hanem gyakorlati és közösségi munkáért, szakmai versenyeken való szereplésért, országos megmérettetéseken való tisztes helytállásért ítélte oda a nevelőtestület az okleveleket és jutalmakat.

 

Iskolánk legszebb, legfontosabb és legnagyobb elismerése az iskolai emlékplakett. Olyan végzős diák kapja, aki a tanulmányai alatt tanulmányban, közösségi munkában, szorgalomban kiválóan teljesített. Teljesen megérdemelten az idén Orsós Eliza 11. B osztályos tanuló kapta ezt a rangos elismerést, amely mellé az Erdészeti Szakoktatásért Közalapítvány 15.000,-Ft pénzjutalmat is adományozott. Gratulálunk!

 

Hétfőtől kezdődik az a holnap, amit le kell küzdeni. Kezdődnek az érettségi, a szakmai vizsgák. Ki-ki a maga tudásával, akaratával, álmaival együtt gondoljon arra, hogy az öröm után a munka következik. Sok sikert Mindenkinek!

 

Fotó: Csernalovics László

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.