KÖZELBEN

Galácz Gyrgy

Hogyan értékeli az idei nyári szezont?

 

Minden évben igyekszünk jól felkészülni az idegenforgalmi szezonra. Fontos számunkra, hogy az itt élők, a hozzánk érkező pihenni vágyók rendezett és kulturált környezetben élvezhessék az itt töltött időt. Nyolc helyen biztosítjuk a fürdés feltételeit, kilométerenként van egy kijelölt fürdőhely. A központi strandunkon kell csak fizetni a magasabb szolgáltatásért, a többi ingyenes, de itt is működtetjük az alapvető szolgáltatásokat.

 

Ebben az évben már a nyár elején érzékelhető volt, hogy több vendég van, mint az elmúlt évben. Augusztus 20-án mindenki arról beszélt, ilyen sokan még nem voltak Balatonmáriafürdőn. Megteltek a vendéglők és a strandok, parkoló kocsik végelláthatatlan sora ingerelte a nyugalomra vágyókat. A kiépített infrastruktúránk csak részben alkalmas ennek kezelésére. Ennek ellenére az alapvető szolgáltatásokat megfelelő színvonalon tudtuk biztosítani. Illetve volt probléma, barbár emberek pillanatok alatt közel egymillió forintos kárt okoztak a közösségnek, szétverték a Hullám utcai strandon az új vízbejáró stéget. Ezt leszámítva Balatonmáriafürdő egy biztonságos település.

 

Idén a szórakoztató rendezvények az önkormányzat szervezésében valósultak meg ...

 

Nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett a nyári programokkal kapcsolatban. A korábbi évek tapasztalatai alapján, az Andrássy Mária Közösségi Ház szervezésében állt össze a kínálat. A településen változatos programok szórakoztatták a vendégeket. Az érdeklődők a helyi, megyei, országos médiában jókor meghirdetett, színvonalas önkormányzati programok közül választhattak.

 

Melyek most az aktuális fejlesztési projektek ?

 

Egy üdülő településen a fenntartható üzemeltetés mellett kiemelt feladat a település folyamatos fejlesztése. Az elmúlt évek munkáira alapozva, ebben az évben is bőven volt és van feladat.

 

Szeptember elején kezdődik a Csapadékvíz elvezető projekt második üteme. Nagyon sok utcát érint. Ennek a beruházásnak az értéke több mint nettó 130 millió forint. Néhány héten belül befejeződik a védőnői rendelő felújítása a Keszeg utcában, a beruházás értéke 60 millió forint. Szeptember elején befejezzük az óvodánk felújítását is, több mint 10 millió forintot fordítunk erre. Új fűtési rendszer épül, elektromos hálózat megújult, falfestés, és parketta felújítás lesz.

 

Már néhány évvel ezelőtt megkezdtük a településközpont felújítását, a Gróf Széchényi Imre Tér, a Vasút tér, a hajóállomás már megújult. A Bárdos Lajos sétányon a szabad strandon sétány épült. Rákóczi utcában, Vilma utcában a zárt csapadékvíz elvezető rendszer megépült. A Bárdos Lajos sétányon lévő ingatlanunkra rendelkezünk jogerős építési engedéllyel, itt a szabad strandhoz és a vitorlás kikötőhöz, a vitorlás iskolához kapcsolódó infrastruktúrafejlesztést tervezünk.

 

A vasúti pálya felújítási megtörtént a beérkezett panaszokat a NIF Zrt. vizsgálja. Az önkormányzat kezdeményezte és folyamatosan ellenőrzi felújításokkal kapcsolatos károkozás helyreállítását, a MÁV terület parlagfű mentesítését

 

A NIF Zrt. megkezdte a Dózsa György utca, Hullám utca, Vilma utca, még nem felújított szakaszainak a tervezését. Reményeink szerint a jövő ében ezek a szakaszok is megújulnak.

 

Fontos feladat lenne a Rákóczi utca felújítása a körforgalomtól a csatornáig, valamint a csatorna part utca a Keszeg utcáig, mivel idegenforgalmi szezonban ez a legforgalmasabb útszakasz. Az állapotát mindenki ismeri. Sajnos az utcában egy ingatlan tulajdonos mindent elkövet, hogy akadályozza a munkánkat. John Henry egy afro-amerikai népi hős mondta: „Semmi sem készülne el, ha addig várnánk vele, míg senki sem találhatna megoldásunkban hibát." Sajnos ebben a jogszabályi környezetben, ilyen körülmények között, nem tudjuk elkezdeni az érdemi munkát, amíg jogilag nem rendezett a projekt.

 

Igyekszünk a feltételeknek maximálisan megfelelni. Ilyen hozzáállással, a korábbi években megvalósult beruházásokat el lehetett volna az egész országban lehetetleníteni, ezzel komoly károkat okozva a közösségeknek. A mi esetünkben, jogerős építési engedéllyel lehetőségünk lett volna korábban pályázati pénzhez jutni. A kialakult helyzet már régen nem arról szól, hogy alkalmas e ez a terv arra, hogy végre szép környezet alakuljon ki és a forgalomtechnikai szabályozás amit terveztünk kezeli e a nyári forgalmat. Már két szakértő leírta, hogy: alkalmas, csak meg kellene építeni!

 

Sokan kérdezték mi van a vasútállomás felújításával. Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy a MÁV 2019 évi felújítási tervében szerepel, bízzunk abban, hogy a nyári szezonra elkészül.

 

A tervekhez megfelelő forrás és humánerő kapacitás van?

 

Az elkövetkezendő évek egyik kiemelt feladata lesz, hogy az elmúlt években bekövetkezett változásokra milyen választ tudunk adni, hogyan tudjuk növelni saját bevételeinket, úgy hogy az ingatlan terhek ne, vagy csak csekély mértékben nőjenek, vagy csökkenteni a költségeinket. Át kell gondolni humánerőforrás politikánkat, mert már nálunk közmunka, közmunkás nincs. Igyekszünk képzett állandó emberekkel feltölteni a létszámot, vásárolt szolgáltatásokkal biztosítani a folyamatos minőségi működést.

 

A számok ismeretében el lehet mondani, hogy jó évet fogunk zárni, kellő tartalék áll a rendelkezésünkre a következő év biztonságos működéséhez.

 

Köszönöm a beszélgetést.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.