KÖZELBEN

watermarkednegyedik

A Balatoni Horgászrend 1 új ponttal bővül, 4 pontban módosul 2019. február 1-től. Ezek mindegyike apróbb módosításnak tekinthető, jelentős gyakorlati változással nem kell számolniuk a horgászoknak. Kisebb módosításokat a Behúzós Horgászrendben is végrehajtottak – adta hírül honlapján a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) január 3-án.

 

A BHN a tavaly október 19-én Siófokon rendezett V. Balatoni Horgász Konferencia alkalmával ismertette a tó körül érintett horgász szervezetekkel, valamint a sajtó munkatársaival a 2019. évre tervezett horgászrendi módosítási terveket. Jelentős változást nem, csak kisebb módosításokat terveztek, amelyeket a horgász-szervezetek vezetői egyhangúan elfogadtak. Ezt követően 2018. december 19-én a Magyar Közlöny 205. számában megjelent a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény, majd december 28-án a hozzátartozó, 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet módosítása is. A jogszabályi háttér változását pedig meg kellett várni a végleges horgászrendi szöveg kialakításához.

 

Az alábbi linkre kattintva megtekinthető a 2019. évi horgászrend szövege, a változásokat pirossal jelölték, kifejtve a módosítások okait.

 

BALATONI_HORGASZREND_2019.pdf

 

13. pont – módosítva: Korábban, ha egy horgász elérte a kifogható éves kvótáját, emelt áron válthatott második éves területi jegyet, ezt a lehetőséget 2019-től megszüntetjük. Az intézkedéssel igazodunk a MOHOSZ által bevezetett országos gyakorlathoz.

 

14. pont – A horgászrendben új pontként jelenik meg, de a gyakorlatban a jegyekre nyomtatva korábban is létezett ez a szabály. A Kis-Balatont vagy a Nyugati-övcsatornát látogató horgászok így továbbra is mérlegelhetnek, hogy megveszik a balatoni éves jegyet, amely feljogosít akár 100 db darabszám-korlátozás alá tartozó hal megtartására, vagy az olcsóbb, de szűkebb kvótát biztosító helyi jegy mellett döntenek.

 

27. pont – módosítva: A szabálypont csak megfogalmazásában változik, ugyanis egyes horgászok úgy értelmezték, hogy a felsorolt ragadozó fajok mindegyikéből foghatnak 1-1 darabot naponta. Bízunk benne, hogy a frissített verziót már senki nem fogja félre érteni.

 

28. pont – módosítva: A zalavári Zala-híd 50 méteres körzetén belül korábban egész éven át tilos volt a pergető horgászat, így ez a pont enyhítést jelent. Azonban a pergető horgászokra is vonatkozik, hogy kizárólag egy ágú horgot használhatnak ezen a területen.

 

34. pont – módosítva: Sajnos korábban gyakran találkoztunk magára hagyott haltartó szákokkal, ezt a gyakorlatot szeretnénk megszüntetni.

 

A szonár használatát nem korlátozzák

 

A horgászrendben külön nem tértek ki rá, de a halgazdálkodási törvényhez tartozó 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet 28.§ kikötötte, hogy november 1. és március 15. között tilos a szonár halfogási tevékenységhez való használata. Ez a szakasz a bevezetőben említett jogszabályi változások következtében úgy módosult, hogy a rendelet a halgazdálkodó kezébe adja a döntési lehetőséget. A BHN vezetősége úgy döntött, hogy nem rendel el szonárhasználati tilalmat a kezelésében lévő vízterületeken.

 

A Kis-Balatonnál időkorlát nélkül szabad horgászni, de a sátorozás továbbra is tilos

 

Nem a horgászrendben, hanem a területi jegyeken szerepelt az a korlátozás, mely szerint a Kis-Balatonon csak 04:00 és 24:00 óra közötti időben szabadott horgászni. Ezt a korlátozást megszüntetjük, azonban felhívjuk a Kedves Horgásztársak figyelmét, hogy mind a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, mind a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tiltja a kezelésük alá eső területeken a sátorozást, életvitelszerű tartózkodást.

 

Szigorúbban kezelik a szabályszegéseket

 

Kirívó szabályszegéseknél, korlátozások be nem tartásánál, ha a horgász egyszerre több pontban is vétkes, a kiszabható eltiltás időtartama összeadódhat. Sláger szabálytalanság a fogott halak beírásának elmulasztása, a fogási napló hanyag vezetése. Ezeket a hibákat 2019-től az eddigitől is szigorúbban fogják kezelni. Ha egy horgász akár csak egyetlen halat elmulaszt beírni, biztosan számíthat legalább egy év eltiltásra.

 

A Behúzós Horgászrend változásai

 

Az alábbi fájlban szintén pirossal jelölték a Behúzós Horgászrend változásait, alább pedig a változások indokai olvashatók:

 

BEHÚZOS_HORGÁSZREND_2019.pdf

 

1.7. pont: 2018 tavaszától új lehetőségeket igyekeztünk biztosítani a behúzós horgászok számára. A vízparti ingatlant birtokló vagy üzemeltető szervezetekkel (pl.: kempingek, önkormányzatok) együttműködve foglalható behúzós horgászhelyeket jelöltünk ki. Minden hely rendelkezik adott területhasználati szabályzattal, amelyet a horgászrend mellett szintén kötelező betartani. Ennek célja, hogy hosszú éveken keresztül elérhetőek legyenek ezek a horgászati lehetőségek, amelyhez a szabályozott keretek közötti működés elengedhetetlen.

 

1.12. pont: Egyre több hírt kapunk Balaton szerte kapitális fogásokról, a 20 kg feletti pontyok száma évről-évre növekvő tendenciát mutat. A bejelentés elsősorban halvédelmi célokat szolgál, de a hivatalos honlapjaink galériáját is bővíteni szeretnénk ezáltal, amellyel az állomány folyamatos gyarapodását is bemutathatjuk.

 

2.6 és 2.7. pontok: Ezt a két új horgászrendi pontot elsősorban környezetvédelmi okok miatt éreztük fontosnak bevezetni. Az ólomsúly véletlen elvesztését sajnos nem lehet kiküszöbölni, de a szándékosan erre alapuló módszert nem szeretnénk engedélyezni. A horgásznak az időjárási körülmények függvényében kötelező kiszabadítani a leakadt zsinórt az erre a célra kialakított eszközök segítségével pl. kampózó vagy más megoldással. Amennyiben ez kivitelezhetetlen a lehető legközelebb kell elvágni az akadás helyéhez mérten.

 

3.3. pont: A balatoni behúzós horgászok az idei évtől csak merev oldalfallal rendelkező matracot, azaz bölcsőt használhatnak, mert ez minden tekintetben biztonságosabb a hal számára.

 

3.4. pont: Kiemelkedően fontos, hogy a kifogott halat úgy szállítsuk, hogy sérülésmentesen tudjuk visszaengedni. Úgy gondoljuk, hogy a leírt gyakorlatot követve van erre a legnagyobb esély.

 

3.5. pont: Tudomásunkra jutott több kapitális balatoni süllő fogása bojlis módszerrel, amelyek mérlegelés és fotózás után elpusztultak. Ezek a fajok a pontynál kényesebbek a bánásmódra, ha azonnal visszaengedjük őket a vízbe, lényegesen nagyobb esélyt kapnak, hogy túléljék a horgásszal való találkozást.

 

Az új horgászrendi szövegek
2019. február 1-én lépnek hatályba!

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.