KÖZELBEN

csikszentimrei gyerekek 2013Testvértelepülésünkről, Csíkszentimréről érkezett gyerekcsoport foglalta el az önkormányzat erdei iskoláját szombaton délelőtt. A nagy meleg miatt a hétvégén természetesen a strandolásé volt a főszerep, de vasárnap este a szomszédos Balatonkeresztúron fagylaltozást követően az Örökség együttes (Ex-Kormorán) koncertjét és az azt követő tűzijátékot isláthatták a gyerekek.

IMG 8475Tegnap este a záró rendezvénnyel véget ért a XXX. Nemzetközi Balatonkeresztúri Fúvószenekari Találkozó. A háromnapos rendezvény a Szent István téren felállított rendezvénysátorban az Örökség Együttes élő koncertjével, és a sportpályán egy Balaton M.& K –s zenés tűzijátékkal záródott. Képek: Molnár Balázs

IMG 8423Tegnap este a Hello Kid's Balaton Party, Gájer Bálint és Radics Gigi volt a fellépő a Balatonmáriafürdő –i Központi strand színpadán. Sok százan szórakoztak ezen a forró nyári estén a Mária Napok záró rendezvényén. Köszönöm a képeket Molnár Balázsnak.

 DSC3565Ma is volt a fúvószenekari találkozónak egy felvonulása. Ismét a Gróf Széchenyi Imre térről indultak a zenekarok és a mazsorett csoportok.

Ma délután a helyi Fergeteges Forgatag tánccsoport is részese volt a felvonulásnak.

 DSC3351A fúvószenekarok nagyon szívesen vonulnak együtt a mazsorettekkel egy-egy fesztiválon. Ez nincs másképpen a mostani alkalommal sem. Idén öt csoport is részt vett a fesztiválon. Ezek a csoportok nem csak a menetben nagyszerűek, hanem önálló színpadi produkciókat is betanulnak. Nos ennek a bemutatónak lehettünk szemtanúi ma kora délután a fesztivál sátorban. A nagy melegben a lányok nagyszerűen bírták a táncot. A nézők kevésbé a meleget .... méltatlanul kevesen voltunk!

 DSC2871Tegnap rendezte meg, Mesztegnyő Község Önkormányzata 14. alkalommal a Rétesfesztiválját, benne rétessütő versenyét. Az rendezvényről a képeket Orbán Andreától kaptam. Köszönöm szépen!

Ma délelőtt a község falunapján készítettem néhány fotót.

A rétesfesztivál képei:

DSC 02411A hagyománnyá vált vései Országos Kovácstalálkozón felkérésre bemutatót tartott a Boronkai Hagyományőrző és Íjász Egyesület.
Számos program mellett színesítették a rendezvényt. Szokásunkká vált, hogy lőlap célok mellett 3D-s állat célokat is elviszünk magunkkal, ami a gyerekek számára élményt jelent. Volt köztük tigris, medve, muflon, puma, coyote (prérifarkas), stb. Az érdeklődök a hagyományos íjászatot ingyenesen kipróbálhatták. A mai modern csigás vadászíjászatból Vörös Róbert társunk tartott egy kis ízelítőt. A rendkivüli meleg ellenére kitartottak az Egyesület tagjai. Nagyon köszönjük nekik a helytállást!

 DSC2850A Lorenzó zenekar alapozta meg a sikeres tegnap esti programot Balatonkeresztúron a fesztiválsátorban. A hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek nagyszerű slágerei jól vezették be Gájer Bálint koncertjét. A koncertre már megtelt a nagysátor és a kéeket látva a hangulat is nagyszerű volt.

Az est második feléről Molnár Balázs készített képeket.

IMG 8257Tegnap este a már megismert NO NAME lengyel rock zenekar koncertjével kezdődött Mária Napok esti programja. Őket követte az este szárvendége Palcsó Tamás. A fővárosi vendéget megint az ifjúsági zenekar követte programjával,

A Képeket Molnár Balázs készítette.

 DSC2793Hiába a nagy meleg, az operett csábításának nem tud ellenállni a közönség, és nem is akar. Szépen megteltet az ideiglenes nézőtér Balatonberényben. A szép számú közönség együtt énekelt a Marcali 3 Tenor nagyszerű énekeseivel. Újabb sikeres programot varázsoltak Balatonberénybe a szervezők.

IMG 8208Tegnap koraeste Balatonkeresztúron a Szent István téren kialakított fesztivál helyszínen folytatódott a XXX. Nemzetközi Balatonkeresztúri Fúvószenekari Találkozó. A találkozón résztvevő zenekarok koncertjeit hallgathatta kora este a közönség.

Fotó. Molnár Balázs

DSC 0040Meglehetősen sűrűnap volt programok szempontjából a szombat. Talán egyszer komolyan elgondolkoznak azon a település vezetők, hogy érdemes lenne egyeztetni, és netalántán kitérni egymás elöl ... Nagyon kevés ma már az a család aki megengedheti magának a rendezvények látogatását. Ha ezeket még megosztják a helyszínekkel ... mindenki rosszabbul jár ... szerintem. Mindenesetre én tegnap Vését otthagyva Szőkedencsre siettem. A programokról viszont Önök nem maradtak le, mert Szabó Mihály nagyszerű képeket készített. Nézzék meg a galériában érdemes! Köszönöm a képeket!

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Széchenyi u. 25.
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítvás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.