KÖZELBEN

CIMG0024

Az eTanácsadók szakmai tudásának fejlesztését, az eMagyarország pontok segítését, szolgáltatásainak bővítését, és nem utolsó sorban a digitális írástudás népszerűsítését tűzte ki célul az a regionális Workshop sorozat, amelyet a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) eMagyarország Centruma indított útjára 2014 februárjában, és amelynek immár 4. állomása volt Balatonberényben.

lengyeltoti cimerÚjabb 38 önkormányzat részesül fejlesztési támogatásban azok közül, amelyek nem vettek részt az állami adósságkonszolidációban. Az érintett, kétezer lakosnál népesebb települések a belügyminiszter döntése nyomán 3,4 milliárd forintot kapnak - mondta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.

A fejlesztési forrást egyebek mellett út vagy járda építésére, felújítására, vízrendezési és csapadékelvezetési rendszer kiépítésére, továbbá épületek felújítására fordíthatják a támogatásban részesülők.

1484905 809202155775587 1772503511 n

A Szőkedencsi PTE, 2014 március 23.-án tartotta fennállásának 10. taggyűlését. A jubileum alkalmából Fülöp László a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség alelnöke 11 egyesületi alapító tagnak adta át a 10 éves szolgálatért emlékérmet.

D  VG20140323007

MTI Fotó: Varga György

Sármellék, 2014. március 23., vasárnap (MTI) - Közel 180 utassal a fedélzetén szállt le vasárnap délelőtt Sármelléken az első orosz menetrend szerinti repülőgép, amely ezentúl hetente szállítja az utasokat Moszkva és a Hévíz-Balaton Airport között.

Vigh NikolettMárcius 11-én került megrendezésre a Szakmai Érettségi Tárgyak Versenye (SZÉTV) országos elődöntője. A szőcsényi Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakiskola és Kollégiumot Vigh Nikolett 12. b osztályos tanuló képviselte mezőgazdasági alapismeretek tantárgyból. 70 tanuló indult a versenyen, amelyen az ország összes mezőgazdasági középiskolája képviseltette magát.

A tanulók feladata 100 pontos, központilag összeállított írásbeli feladatsor megoldása volt. Nikolett kimagaslóan teljesített, 90 %-os eredményt elérve első helyen került be az országos döntőbe, amelyet április 3-4-én rendeznek meg Szolnokon. 

Gratulálunk, és sikeres szereplést kívánunk az országos döntőben!

pénz

Mintegy 9 milliárd forint fejlesztési támogatásban részesül 1017 - kétezer lélekszám alatti - település - közölte a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján. 

idosek003

A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás, valamint a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ közös szervezésében a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás „Együtt az lapszolgáltatások fejlesztéséért" lakossági tájékoztatóját rendezték meg tegnap Sávolyon az időskorúak részére.

csalad002

A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ szervezésében a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás „Együtt az alapszolgáltatások fejlesztéséért" lakossági tájékoztatóját rendezték ma meg a sávolyi Kultúrházban.

DSC 0850

Ma volt a projektindító a TÁMOP 3.3.8-12/2-2012-0069 „Intézményközi együttműködés és megújulás Pusztakovácsiban a gyermekek és tanulók esélyteremtéséért".

marcaliportal lepsény 03

Premier előadással, teltházas közönség előtt lépett fel Niklán az Imre Sándor Szeretetszínház társulata.

000 7877

Szombaton rendezték meg a hagyományos kézilabdás bált Mesztegnyőn. A program kezdetén köszöntötték a sok sikert arató, utánpótlást. Majd az iskolások bemutatóját a mulatság követte. Képek: Bors Bernadett

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.