KÖZÉRDEKŰ

rotavirus tunete kiszaradas rotarix

Budapest, 2017. május 17., szerda (MTI) - Habár az elmúlt években nőtt a rotavírus elleni "átoltottság" Magyarországon, még mindig csak a gyerekek negyede van beoltva ellene - mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

 

Póta György elmondta, a betegség lázzal, hányással, hasmenéssel, görcsös hasfájással jár, folyadékvesztést okoz, ami miatt felborul a szervezet kémiai egyensúlya, ez pedig súlyos szövődményekkel járhat.

 

Évente hétezren kerülnek kórházba a rotavírus miatt, de ennél jóval magasabb, akár nyolc-tízszeres azok száma, akik megfertőződnek vele - tette hozzá az orvos.

 

Póta György felhívta a figyelmet arra is, hogy a vírus a gyerekek környezetében lévő felnőttekre, különösen az idősekre és a krónikus betegekre is veszélyes lehet.

 

A szúrás nélkül, szájon át adható rotavírus elleni oltás már 6 hetes kortól alkalmazható, és a kétadagos oltási sorral 12 hetes korra kialakítható a védelem. Fontos azonban, hogy a baba 24 hetes kora előtt kapja meg mindkét adag vakcinát, a háromadagos vakcinával legkésőbb a baba 32 hetes koráig be kell fejezni az oltási sorozatot.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Széchenyi u. 25.
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítvás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.