KÖZÉRDEKŰ

marcalikozszolgalati

A Zita Királyné Közalapítvány pályázatot hirdet tanulmányi ösztöndíj elnyerésére, Marcali városban vagy Somogyzsitfán érettségizett és egyetemen vagy főiskolán a képzésre vonatkozó keretidőn belül, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú szakképzésben, felsőfokú alapképzésben, mesterképzésben vagy egységes, osztatlan képzésben tanulmányokat folytató, Marcaliban állandó lakóhellyel rendelkező nehéz anyagi helyzetben lévő elsősorban jeles, illetve jó tanulmányi eredményeket elért diákok számára.

 

A pályázathoz az alábbi okiratokat kell csatolni:

 

 önéletrajzot tartalmazó kérvényt az ösztöndíj megadásához
 aktuális félévre vonatkozó eredeti hallgatói jogviszony-igazolást
 az utolsó lezárt félév leckekönyv másolatát
 a hallgatóval egy háztartásban élőkre vonatkozó melléklet szerinti jövedelemigazolást.
 egyéb, a pályázat elbírálása szempontjából lényeges körülmény igazolására szolgáló dokumentumot (pl: hátrányos helyzet igazolásáról szóló jegyzői határozatot, több tanuló testvér esetén a tanulói/hallgatói jogviszony igazolását, tartós betegségről szóló orvosi igazolást)

 

A pályázatokat 2017. július 15. napjáig lehet benyújtani írásban, postai úton a Zita Királyné Közalapítvány Kuratóriumának (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) címezve.

 

Az ösztöndíj odaítéléséről, összegéről valamennyi körülmény figyelembe vételével a Kuratórium dönt, melyről a pályázókat írásban értesíti, legkésőbb 2017. augusztus 15. napjáig.

 

A pályázathoz kapcsolódó dokumentumok letölthetők a www.marcali.hu honlapról az ösztöndíj-szabályzattal együtt, melynek elolvasása a pályázat benyújtása előtt ajánlott.

 

A hallgató a pályázat benyújtásával elfogadja az ösztöndíj-szabályzatban foglaltakat, hozzájárul személyes adatai kezeléséhez és felel a pályázatban foglaltak valódiságáért.

 

A pályázat benyújtásának határideje:
2017. július 15.

 

Cím: Zita Királyné Közalapítvány
8700 Marcali, Rákóczi u. 11.

 

Zita Királyné Közalapítvány Kuratóriuma

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Széchenyi u. 25.
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítvás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.