CSS 548

Egy teltházas szombattal és sok teltház közeli nappal, minden eddigi nézőcsúcsot megdöntve, 157 ezer összlátogatószámmal zárt hétfőn hajnalban a 10. Balaton Sound.

 

Csúcsra pörgött a jubileumi Sound, a tavalyi nézőszámot 12 ezerrel szárnyalta túl az idei, ami egyértelműen mutatja, hogy a világsztárok-vízpart-napsütés kombó továbbra is verhetetlen vonzerőt jelentenek, nem csak a hazai közönség számára, de a nemzetközi porondon is.

 

 CSS 550

Mintegy 50 országból érkeztek látogatók és számos világsztár is megfordult az idei Soundon, akik mindig nagy elismeréssel beszélnek a fesztiválról. Idén például Martin Garrix annyira felpörgött, hogy nagyszínpados szettje után egy kisebb helyszínre is beállt, Lotfi Begi mellé, folytatva hajnalba nyúló bulizást.

 

MLA 3974

Chris Brown-t pedig a Balaton nyűgözte le, amiben csobbant is egyet. A hazai fellépők is imádták a Soundot, Karányi még a most elkészült új EP-jéhez a klipet is itt forgatta.

 

MLA 4635

A 10. Soundot „meglepetés partik” sorával ünnepelték a fesztiválon. Az első napon több száz szülinapi pólót lőttek jubileumi „pólóágyúzás” során a közönség soraiba, de készült több mint 10.000 születésnapi szelfi is és egy hatalmas ünnepi torta gyertyáit is elfújta a Sound közönsége, egy látványos konfetti show keretében. Nagy sikerrel mutatkozott be a „boat party”: a naponta kifutó partihajó folyamatos teltházat vonzott.

 

 CSS 488

A világban több fesztivál hirdeti magát „vízparti” bulinak, de kevés olyan partifolyam létezik, ami valóban közvetlen a víz partján, mi több, a vízen is kínál programokat. A Soundon összesen 2000 m²-nyi felületen több bulistég is épült, és pörgött folyamatos teltházzal.

 

SG SOUND IMG 8855

A Jana Stég homokkal borított beach feelingje nagy népszerűségnek örvendett, csakúgy, mint az idén debütált Akvárium Beach, ami az egyik legnépszerűbb helyszínné vált pillanatok alatt, nem kevésbé a Heineken Beach, a vízre épített óriás piramisával.

 

Furesz Zsolt 4199

Megállás nélkül forgott a Sound új látványossága, a Balaton Eye, a 35 méter magas óriáskerék, melynek legmagasabb pontjáról elképesztő látványosságban lehetett részünk, akár a fesztivál, akár a Balaton felé.

 

SG SOUND IMG 8905

Akit pedig nem vonzott a szédítő magasság, az - egyebek mellett - Mol Nagyon Balaton impozáns borteraszán kortyolhatta a környék legjobb borait, vagy a sokszáz fanatikus focirajongó társával egyetemben a strandsport helyszínen felállított óriáskivetítőn követhette a foci EB véghajráját.

 

SG SOUND IMG 8935

Sajnos a Sound impozáns sztárkínálatában egy-két - utolsó pillanatban történt - lemondás hagyott rossz emléket: elmaradt Earl Simmons, azaz DMX néven ismertté vált rapper-színész és Erick Orrosquieta, azaz Deorro fellépése is csakúgy, mint Robin Shulz szettje, akit azért Steve Aoki pótolt egy fergeteges show-val.

 

benedek varga SOUND IMG 4590 0028

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.