KULTÚRA

00 bernath

Budapest, 2016. december 13., kedd (MTI) - Szerdától eredeti formájában látható a Bernáth Aurél által az 1958-as brüsszeli világkiállításra festett, hatalmas méretű pannó a Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtár B. A. úr X-ben című kiállításán.

 

Gróf Ferenc kiállításának fókuszában egy több mint ötven éve raktárban rejtőző, hatalmas festmény és egy több mint ötven éve megjelent könyv áll. Keletkezésük az 1956-os forradalmat követő évekhez kötődik; a két alkotó: a korszak közismert festője, Bernáth Aurél és egyik legolvasottabb írója, Déry Tibor - közölte az MTI-vel a Kiscelli Múzeum.

 

A Bernáth-pannó az 1958-as brüsszeli világkiállítás óta először került nyilvánosság elé, Déry G. A. úr X-ben című regényének sorait pedig az elmúlt évtizedekben alig idézték. A két mű párhuzamaira és ellentmondásaira a Kiscelli Múzeum templomterében most egy kortárs művész világít rá.

 

Gróf Ferenc a múzeumi gyűjteményből és az irodalomtörténetből emelt ki egy-egy elemet, hogy sajátos látásmóddal és eszközrendszerrel értelmezze újra őket. A művész installációiban a két mű jelentésrétegeit egymásra helyezve láttatja és olvastatja újra a múltat - közölték a szervezők.

 

A múzeum tájékoztatása szerint a G. A. úr X-ben szövegei a kiállítótérben szubjektív válogatásban, Bernáth Aurél festményének egyes elemei pedig az eredeti logikát felülíró algoritmus szerint rendezve jelennek meg.

 

A 66 darabból álló, 18 x 4 méteres, alumíniumra festett alkotást szerdán állítják vissza eredeti állapotába, így a kiállítás utolsó két hetében a látogatók az egykor a brüsszeli magyar pavilon falán bemutatott Budapest-pannót korábbi formájában láthatják.

 

A tárlathoz kapcsolódóan a korszakról, a művekről és a művészi beavatkozásról szóló kiadvány jelenik meg, amelyet szintén szerdán mutat be a Kiscelli Múzeum.

 

A Mélyi József által rendezett kiállítás december 30-ig tekinthető meg.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Széchenyi u. 25.
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítvás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.