KULTÚRA

A Marcali Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár egy nagyszerű programnak adott helyet ma kora este. Sebestyén István mesélt, igazi ízes egy kicsit pajzán székely meséket a hallgatóságnak.

 DSC6553

Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész javaslatára 1975-ben az UNESCO október 1-jét jelölte a zene világnapjává. Azóta a világ minden táján ekkor különös figyelmet szentelnek annak a csodának, amit zenének hívnak. Ma este a Marcali Városi Zeneiskolában a ma már zenei pályán tevékenykedő egykori növendékek koncerteztek.

 DSC5819

capture-20130930-201323A Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Múzeumi Oktatási és Képzési Központ 2013-ban, a nyolcadik Múzeumok Őszi Fesztiválja megszervezésével, folytatja a 2006-ban hagyományteremtő céllal elindított, és mára a múzeumok egyik legjelentősebb országos eseményévé vált rendezvénysorozatot.

A programok 2013. szeptember 30-án az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitóval kezdődnek és október 27-ig tartanak.

A marcali programok a belső oldalon!

2013. szeptember 28.-án Taszárra, a Somogy Megyei "Katonadal és nótaénekesek találkozójára" kapott meghívást a Marcali Bajtársi Dalárda. Először Pataki Sándor, Taszár község polgármestere, majd Stikkel János, a Somogy Megyei Nyugdíjas Szövetség elnöke köszöntötte az érdeklődőket és a fellépőket.

mini-SDC12174

Ma délután nyílt meg a Marcali Kulturális Korzó Kortárs Galériájában, Ilovay Zsuzsa - kézműves iparművész időszaki kiállítása.

BLS 2523

A Marcali Városi Kulturális Központ által elnyert TÁMOP 3.2.3/A-11/1-0055-ös számú pályázat kreatív foglalkozásain született alkotásokból nyílt kiállítás a Kulturális Korzó emeleti galériájában.

 DSC2061

Marcaliban ma a Szabadtéri Színpadon fellépett Bársony Bálint, és a True Smile Jam Band.

 DSC1852

Véget ér a nyár, a szabadtéri programok ideje. Ma este az "Este fess a pesti nő..." címmel a Barcsi Orfeum Társulat programjával záródott a szezon. Volt jó idő és több alkalommal a Művelődési Ház színpadára szorultak a programok. Ma este azért közel kétszázan még élvezték a szabadtér romantikáját.

 DSC0734

Megint csak közbeszólt az időjárás, és a Zenepavilon helyett a Kulturális Korzóban kellett megrendezni tegnap este, a Bale-Seen koncertet. Én csak nagyon az elején voltam ott, és készítettem képeket, de folyamatosan érkezett az ifjúság.

DSC 3364

 DSC8571Tegnap este operett est volt az Európa Parkban a Szabadtéri Színpadon.

„Legyen a Horváth kertben Budán..." címmel a Füredi Rock Színkör művészeinek előadását tapsolták végig a nézők, a kellemes nyárestében.

mini-SDC11856Augusztus 10.-én Zalaapáti községbe kapott meghívást a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája, a IV. KATONADAL FESZTIVÁLRA. A találkozó az I. és II. világháborús emlékmű megkoszorúzásával kezdődött, majd Pintér Attila mérnök ezredes köszöntője után Vincze Tibor polgármester, a községháza melletti fesztivál sátorban megnyitotta a rendezvényt.

Tizenhét együttes mutatta be produkcióját, a Dalárda egy új összeállítású katonadal csokrot adott elő, nagy sikerrel. A fesztivált jó hangulatban, közös énekléssel zárták a nézők és a fellépők.

 DSC7430Bocsi! Fiatal emberektől! :-)))

Ma este teltház mellett mutatta be az Imre Sándor Szeretetszínház társulata a Dzsungel könyve című musicalt. És amit láttam, az lenyűgözött. Egy nagyon látványos, és jó előadás részese lehettem. Gratulálok!

A darabot Bartokos Tamás rendezte.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Széchenyi u. 25.
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítvás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.