KULTÚRA

marcali nyar web

Az idei nyár szombat esti szabadtéri programjainál a szervezőknek két esetben is élniük kell a műsorváltoztatás jogával.

 

mv 2016

Budapest, 2016. július 21., csütörtök (MTI) - Taliándörögdön, a Művészetek Völgyében idén megalakul a Fonó Udvar az Ősök Házában. Az este éledő udvarban egyfajta világzenei best ofot rendeznek július 22-től 30-ig, a program a tavalyi budapesti világzenei expo, a Womex előadóiból is válogat.

 

D KB20160720012

Budapest, 2016. július 20. Résztvevők a Somló Tamás tiszteletére tartott megemlékezésen a Tabánban 2016. július 20-án. A 68 éves zenész hosszú betegség után, július 19-én hunyt el. MTI Fotó: Kallos Bea

DEBRE20160720001

Debrecen, 2016. július 20. Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője a debreceni Campus Fesztiválon 2016. július 20-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

DSCN0923

A Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar második alkalommal táborozik Balatonmáriafürdőn, ezen a héten. 52 fiatal zenész készül közösen, a hétvégi fellépésekre.

 

retro head

Július 22-23.-án visszautazhatunk egy kicsit az időben. A nyolcvanas kilencvenes évekig, amikor még magnókazettán hallgattak a nyaralók zenéket.

 

DMOHA20130121008

Budapest, 2016. július 19. 68 éves korában meghalt Somló Tamás zenész, énekes, dalszerző, az LGT tagja. A felvétel 2013. január 21-én a II. kerületi Klebelsberg Kultúrkúriában készült egy próbán. MTI Fotó: Mohai Balázs

calypso csoport kottahatter 1

Július 23-án, szombaton az éneklés, a zenei sokszínűség, az együttzenélés örömét szeretnénk megosztani azokkal, akik az Európa park szabadtéri színpadát választják esti elfoglaltságul.

 

D MAR20160715047

Velence, 2016. július 16. Bridgette Amofah a brit Rudimental együttes koncertjén a 41. alkalommal megrendezett Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) Velencén 2016. július 15-én. MTI Fotó: Marjai János

Esterhazy Péter

Budapest, 2016. július 14., csütörtök (MTI) - Meghalt Esterházy Péter - közölte az MTI-vel az író családja és kiadója.

 

D MAR20160713015

Velence, 2016. július 14. Közönség a 30Y zenekar koncertjén a 41. alkalommal megrendezett Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) Velencén 2016. július 13-án. MTI Fotó: Marjai János

 CSS 548

Egy teltházas szombattal és sok teltház közeli nappal, minden eddigi nézőcsúcsot megdöntve, 157 ezer összlátogatószámmal zárt hétfőn hajnalban a 10. Balaton Sound.

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Széchenyi u. 25.
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítvás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.