MTI HÍREK

mtihirfelhasznalo

Csurgó, 2017. június 16., péntek (MTI) - Átadták pénteken Csurgó új, csaknem 1,5 milliárd forintos állami forrásból felépült uszodáját - tudatta a somogyi város önkormányzata az ünnepség után az MTI-vel.

 

A közlemény szerint az új turisztikai komplexumban hatsávos, 25 méteres, feszített víztükrű versenymedence, valamint tanmedence, szaunarészleg, továbbá két kültéri melegvizes medence is épült. A tavaly indult beruházás része annak a 2014-ben megkezdett turisztikai fejlesztésnek, amely során megvalósult a Festetics-park teljes rekonstrukciója és megújult a Sótonyi László Sportcsarnok - közölték.

 

A versenymedence sportcsarnokhoz közeli oldalán kétszáz fős lelátót alakítottak ki, a komplexum emeletére szaunapark került. Az önkormányzat hangsúlyozta: Csurgó történetének legnagyobb beruházásai zajlanak, és a fejlesztések tovább folytatódnak. A megújult Sótonyi László Sportcsarnokkal, a Városi Uszodával és a későbbiekben felépülő élményfürdővel, illetve négycsillagos szállodával együtt egy komplex épületegyüttes szolgálja majd a Csurgóra érkezők kikapcsolódását - összegeztek.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.