SPORT

sz024 lead

2017. szeptember 30-án, kettő versenyhelyszínen álltak helyt az MVSZSE Küzdősport Szakosztályának sportolói. Ezen a napon a hatvani Grappling Bajnokságon indult 3 sportolónk, (erről egy korábbi tudósításban olvashattak a Tisztelt Olvasók) és ugyanazon a napon a Szeged melletti Domaszék sportcsarnokában lépett tatamira 6 versenyzőnk.

 

A Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség Csongrád megyében rendezte meg a Kelet-Magyarországi Régiós Rangsorversenyét, az I. Tisza Tusát. A pontszerző helyezésekért több kategóriában is indítottunk versenyzőket. Ennek az az oka, hogy idősebb/nehezebb ellenfelekkel is küzdjenek az utánpótláskorú versenyzőink, hiszen 2018-ban már korkategóriát váltanak szinte valamennyien.

 

A küzdősportokban kevésbé járatos olvasóknak (és az eredményeinket szkeptikusan figyelőknek) szeretném leírni, hogy a továbbjutásért, a dobogóra való fellépésért legalább kettő győztes mérkőzésre van szükség. A 10 órát meghaladó versenyen szinte mindig küzdött valamelyik tatamin MVSZSE versenyző! Takács Gergő Boldizsár például 14 mérkőzést küzdött végig pár perces szünetekkel, amihez nagyfokú állóképesség és koncentráció szükséges!

 

Az elért helyezéseink bennünket is megleptek, hiszen Szeged és környéke híresen jó versenyzőket nevel.

 

Takács Gergő Boldizsár Fighting System U10/-27 kg Man – I. helyezés
Takács Gergő Boldizsár Fighting System U10/-30 kg Man – I. helyezés
Takács Gergő Boldizsár Ne Waza System U10/-27 kg Man – I. helyezés
Fülöp Rebeka Ne Waza System U18/-57 kg Women – I. helyezés
Dudás Virág Ne Waza System U15/-63 kg Women - I. helyezés
Dudás Virág Fighting System U15/63+ kg Women - I. helyezés
Dudás Virág Fighting System U18/-63 kg Women - I. helyezés
Gáspár Lívia Ne Waza System U21+/-63 kg Women – I. helyezés

 

Takács Gergő Boldizsár Ne Waza System U10/-30 kg Man – II. helyezés
Kustos Balázs Figting System U12/-34 kg Man – II. helyezés
Kutor Laura Ne Waza System U12/-48 kg Women – II. helyezés
Kutor Laura Fighting System U12/-36 kg Women – II. helyezés
Kutor Laura Fighting System U12/-48 kg Women – II. helyezés

 

Takács Gergő Boldizsár Ne Waza System No Gi U10/-30 kg Man – III. helyezés

 

Azok a sportolóink, akik nem tudtak részt venni ezen a rangsorversenyen, azok október 14-én, Dunakeszin, a Budapest Régiós Rangsorversenyen indulhatnak. Ennek azért van jelentősége, mert a Ju-Jitsu Magyar Bajnokságon csak azok a sportolók vehetnek részt, akik a rangsorversenyeken megszerezték a szükséges pontszámot a kvalifikációhoz.

 

Ez úton is szeretném megköszönni a Szegedi Ju-Jitsu klubnak, hogy a marcali csapat számára szállást biztosított!

 

Nagy Róbert
edző

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Széchenyi u. 25.
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítvás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.