SPORT

23755916 lead

Ismét belefutottunk abba, ami már évek óta üldöz bennünket. Mindkét mérkőzésen kikaptunk, volt, hogy már egy szinte megnyert mérkőzést elveszítve (Csurgó- Marcali). A Nagyatád szemmel láthatóan bátrabb volt, tavaly őket megvertük, most nagy arányban kikaptunk.

 

A szövetség rendszerét jónak találom, miszerint az első félidő felénél sort kell cserélni, hogy mindegyik kispajtás megkapja a játéklehetőséget. Mi ezt a szabályt betartva -U7, U8, U9-ben- teljes sort cserélünk, hogy a gyerekek gyakoroljanak éles szituációban is. Elvileg a nagypályára neveljük őket, és ott már nem elég öt- hat versenyre kész emberke, 14 kell!

 

Elég hálátlan feladat a gyermekeket és szüleiket megnyugtatni, kitartásra bíztatni, ha az ellenfél sorra hozza a „visszajátszós” öt gyerekét és esetleg egy- két játékra érettebb kislányt, és még ráadásul sort sem cserél, arra hívatkozva :” Nincs annyi emberem.” Bent tartja a két gólerős játékosát, és kiékeli a sort a maradékkal.

 

Tegyük is ezt félre, a mi célunk, hogy U10- ben már lányaink egy megalapozott tudással, önbizalommal álljanak ki, és az új edző könnyen tudjon tovább építkezni. Ezt az elvet ezek után is tartani fogjuk, mert hiszem, hogy ez a célra vezető.

 

Köszönöm a lányok lelkesedését, tudásszomját, és köszönöm a szülők szurkolását, kitartó együttműködését!

 

MARCALI VSZSE- CSURGÓ: 6-8
MARCALI VSZSE- NAGYATÁD: 4-18

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.