SPORT

IMG 5100 lead

A Marcali Úszó- és Szabadidő Sportegyesület úszói hétvégén Székesfehérváron álltak rajtkőre.

 

A legkisebbjeinknek ez volt az első Magyar Úszó Szövetség által engedélyezett versenyük, amin 9 fővel, összesen 30-szor álltak rajthoz. A versenyen való részvétellel elsősorban célunk az volt, hogy versenyrutint szerezzenek, és ismerkedjenek az itt alkalmazott szabályrendszerrel, illetve élményszerzési és versenyzési lehetőséget biztosítottunk számukra.

 

A megmérettetésüket az nehezítette, hogy saját korosztályuk nem volt, tehát a náluk nagyobb versenyzőkkel kellett vízbe szállniuk.

 

Így úszóink díjazásban nem részesültek, de eredményeiket jegyzőkönyvben rögzítették, és a Magyar Úszás Ranglistára felkerültek.

 

„Kis”versenyzőink:

 

Detrich Viktor
Németh Alíz
Varga Izabella
Hotter Tamara
Csillag Héra

 

A kicsiket 4 „nagy”versenyzőnk is elkísérte a próbatételre. Ők most rövid távokon szálltak harcba az idővel, hiszen az év vége közeledtével fontos, hogy minél jobb idővel zárjanak a ranglistán. Hatalmas egyéni csúcsokat úszva teljesítették a nevezett versenyszámokat.

 

„Nagy”versenyzőink:

 

Detrich Luca
Tóth Csanád Örs
Barna Balázs
Jancsik Regő

 

Sportolóinknak gratulálunk a kimagasló teljesítményeikért!

 

Edzők: Perlakyné Szlavitsek Gizella, Törös Károly

 

Köszönjük Marcali Városának és a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontnak a felkészülésben nyújtott támogatásukat.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.