SPORT

DSCF76581

2017. február 9-12. között a FEHOVA rendezvényeivel egyidőben, a kiállítás helyszínei adtak otthont a különböző íjász szakágak országos bajnokságainak, illetve egy nemzetközi GP-nek. Így a Magyar Íjász Szövetség rendezésében történelmi, terep és 3D, valamint pályaíjász szakágban mérhették össze tudásukat az ország íjászai.

 

labdarugohirek

Szombaton játszotta második edzőmérkőzését a Marcali VFC felnőtt csapata. Ellenfelük az NB2-es, korosztályos bajnokságban játszó Hévíz U19-es csapata volt. A mérkőzést végig irányítva, szép támadásokat vezetve nyert csapatunk 7-0 arányban. Gólszerzőink: Somogyi Viktor 4, Kovács Bence 1, Németh Máté 1, Zsiga Szabolcs 1. Az utolsó edzőmeccset Dombóvár ellen játsszák a fiúk jövő héten szombaton, idegenben.

DSCN1308

Az elszánt győzni akarásunk meghozta a gyümölcsét, a magasabb Élő-pontú pécsi csapat ellen is sikerült nyerni. A támadó szellemű játék, a nyugodt, higgadt játék, a szívósan kitartott partik hozták az egész pontokat is. Az öt nyert játszma és a négy döntetlen javunkra fordította a végeredményt.

 

Marcali Kse éves taggyűlésre hívja a tisztelt kerekeseket. Ideje: 2017. 02. 18. szombat 18 óra Mézes Mackó

DSCN1238

Az influenzajárvány miatt kevesebb csapat érkezett meg vasárnap a Somogy Megyei Labdarugó-szövetség U13 korosztályos futsal bajnokságának záró fordulójára. A marcali fiúk is csak két mérkőzést tudtak lejátszani. A Siófok „A” csapatától 2:0 arányban kikaptak (a képek ezen a mérkőzésen készültek) és győztek 5:0 arányban a Kaposfüred ellen.

 

DSC 4619

Hazai pályán fogadtuk a Hévíz csapatát a bajnokság második körének első meccsén. Jól kezdtük a találkozót, sikerült 10 pont feletti előnyt szereznünk köszönhetően Mihalics Zoltán kiemelkedő játékának.

 

DSC 4394

Hatalmasat küzdöttek a lányok ... szinte csere nélkül harcolták végig a meccset. Többüknek már a lábukban, fejükben benne volt egy felnőtt meccs minden kínja, keserve. De megcsinálták! Győztek! Mert győzni akartak! Gratulálok!

 

DSC 3997

Egy perces gyászszünettel kezdődött a mérkőzés. A csarnokban lévők Tanai Bernadett közelmúltban elhunyt szüleire emlékeztek.

 

DSC 0556

Tegnap rendezték meg Barcson a II. korcsoportos Teremlabdarúgó Diákolimpia megyei döntőjét, melyen csapatunk a 6. helyen végzett. A színvonalas tornán a nehéz mérkőzések mellett betegség és sérüléshullám is nehezítette dolgunkat.

 

DSCN0232

Az influenza több csapatnál is közbeszólt, ezért nem találják a tavaszi szezon első fordulójának az eredményeit. De ha péntek este van, a foci nem maradhat el! Majd ha a felnőttek kevesen vannak ... a Csehkis Zalán besegít! :-))))  (Abban maradtam a Kiss Lacival, hogy majd szombaton elmondja, hogy milyen megoldást talált.)

P1110799

A keddi mérkőzés már előrevetítette, hogy a mai meccsen úgy fogunk küzdeni és játszani, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Az elején egy kicsit megilletődöttek voltak a lányok, hiszen ebben a felállásban még nem játszottunk.

 

P1110507

Ma délelőtt rendezték meg a Marcali Városi Sportcsarnokban az I. Kcs. Teremlabdarúgó Diákolimpia Kerületi Döntőjét. A tornát a Marcali nyerte és bejutott a február 17 –én Lengyeltótiban megrendezésre kerülő Megyei Döntőbe. Második lett a Böhönye, harmadik a Fonyód, negyedik a Balatonkeresztúr. Gratulálok a csapatoknak!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Széchenyi u. 25.
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítvás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.