VÁROSUNK

l2006Mint minden évben augusztus első szombatján tartottuk Gyótán a falunapi vígasságot. Tekeversennyel kezdődött, miközben a gyerekek aszfalton elkezdték a rajzolást. Majd különböző ügyességi versenyeken vehettek részt. Megérkezett Lengyeltótiból a fagyi is. Az Imre Sándor Szeretetszínház tagjai a tőlük megszokott magas színvonalú előadással szórakoztatták az érdeklődőket a kultúrház termében.

 

Ezalatt a lovak sem pihentek, a pónilovon a gyerekek lovagoltak, a felnőttek pedig lovaskocsival nézhették meg Gyóta rendezett portáit. Fazekas József zenélt ezalatt, miközben Fekete Andrásék dolgoztak a büfében. 6 órakor a zenészt Sinkovics László váltotta fel, és közben megérkezett a vacsora. Finom babgulyás után táncra perdült a falu apraja-nagyja.

A Gamesz jóvoltából szép rendezett környezetben lehettünk. Köszönettel tartozom Siszler Emesének  Becze Nikolettnek, hogy részt vettek a dekorációs és a szervezési munkálatokban. Bertalan Bálintnak köszönhetően szép oklevelekkel tudtuk díjazni a legügyesebbeket.

A gyótai vándorserleg a tekeverseny 1. helyezettjéhez dr. Mészáros Géza csapatához került, akik  jövőre visszahozzák és reményeik szerint újra megnyerik.

Szezonzáró tekeversenyünk augusztus utolsó szombatján 14:00 órakor lesz. Ekkor várunk mindenkit ismét Gyótára.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Széchenyi u. 25.
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítvás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.