VÁROSUNK

IMG 20170914 160611 lead

2017. szeptember 13. és 15-e között Fonyódligeten táboroztunk. A programon szinte a teljes 6. évfolyam (73 fő) részt vett. Már a menetrend szerinti busszal való utazás is élményt jelentett jó néhány kis diáknak, a lelkesedést pedig csak fokozta a várható programok nyújtotta kikapcsolódás lehetősége.

 

Az első délután a szállás elfoglalásával, a tábor feltérképezésével telt. Persze már ekkor is próbálgattuk a tábor nyújtotta lehetőségeket. Kerékpáros akadálypályán ügyeskedtünk, trambulinon ugráltunk, birtokba vettük a focipályát. Vacsora után egyszerűen csak gyönyörködtünk a part nyújtotta szépségben.

 

A diszkó és a nagy izgalmak után, ahogy a táborokban lenni szokott, nehezen ment az éjszakai pihenés, így korán eljött a második nap reggele.

 

Ezen a délelőttön kincsre vadásztunk (melyben ügyességünket, gyorsaságunkat az elnyert jutalmak bizonyítják), a kézműves ponton kavicsot festettünk, karkötőt gyártottunk. A délután izgalmas kalandparkozással kezdődött, és óriási széllel végződött.

 

Az időjárás megpróbálta keresztülhúzni a számításunkat, így sajnos sem a sárkányhajó, sem a sétahajó nem indulhatott számunkra. Mindez azonban nem volt kárba veszett lehetőség, hiszen a méteres hullámokkal játszó Balaton szépsége hihetetlen élményt nyújtott, melyet a balatonboglári kikötőben élhettünk át.

 

Utolsó napunkat már a tábort kis vonattal elhagyva Fonyód kilátóinál töltöttük. S bár ez a túránk hűvös időben, szemerkélő esőben telt, mégis vidámra sikeredett, hiszen „hősök” voltunk, „bevettük a hegyet”! A képeknél már csak a gyerekek véleménye fejezi ki jobban, milyen volt ez a pár nap:

 

„A programok nagyon mókásak és örömteliek voltak.” „Jó volt együtt lenni a barátaimmal.” „Ha van rá lehetőség, jövőre is szeretnék menni.” „Tetszett a tábor felszereltsége, a büfé, a trambulin a csocsó.” „A legjobb, a legkedvesebb élményeim.” „Láttuk a túlpartot, és az nagyon szép volt.” „Bármikor megismételném!”

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.