VÁROSUNK

Kész15

2017. október 7-én, szombaton a kora reggeli órákban zarándokútra indult a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja.

 

Az idei esztendőben, a Szent László Emlékév (1077-2017) alkalmából a Csornai Premontrei Apátság és Győr meglátogatása volt a fő célpont. Szerencsére az időjárás ezúttal éppen kedvező volt, hogy a Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános úrral együtt összesen 20 főt számláló csapat ne csak a szebbnél-szebb látnivalókkal gazdagodjon, hanem lelkileg is töltekezhessen.

 

Elsőként a csornai szerzetesrend több mint 830 éves központját keresték fel, ahol Magyarok Nagyasszonyának ünnepén Iván atya celebrált szentmisét. Prédikációjában kiemelte, hogy a Szűzanya a rózsafüzér szüntelen imádkozására buzdítja ma is az embereket. Majd Fülöp, helyi novícius kalauzolta körbe a zarándokokat és ismertette a gazdagon díszített, késő barokk stílusú Nagyboldogasszony templom történetét. (A XIII. században épült templomban több alkalommal tűzvész is pusztított. Újjáépítése 1808-ban fejeződött be. A toronysisakja, pedig 1834-ben nyerte el mai formáját.) Előadásában külön kitért a szerzetesrend alapítójára, Szent Norbert (1080/1085-1134) érsek életére is.

 

Ezt követően az impozáns épületegyüttesben lévő helytörténeti múzeumot keresték fel a zarándokok, ahol vetített képes előadást hallgathattak meg a Rábaköz és Csorna múltjáról, illetve néprajzi értékeiről. Az igen részletes ismertető közben, pedig kézbe vehettek különféle tárgyakat, mint pl.: egy kolostorból származó téglát, vagy egy 1848-as kardot, első világháborús kitűntetéseket, pecsétes mesterlevet, kékfestő nyomó-sablont és különféle eszközöket az egykori népi világból. A szakszerű bemutatót követően lehetőség nyílt az előadásban beharangozott gyűjteményeket, valamint a prépost portrékat és egyházi kincseket is megtekinteni.

 

A délutáni program részeként a zarándokok Győrbe utaztak, ahol Iván atya körbevezette, illetve bemutatta az egykori bencés gimnáziumi éveinek helyszínét. Hosszasan elidőztek a Széchenyi téren pompázó kéttornyos Loyolai Szent Ignác templomnál. Az olaszos kora barokk stílusban készült épületben a korszak legidősebb tárgyi emlékeit őrzik, melyek pótolhatatlan és felbecsülhetetlen jelentőségűek a hazai művészettörténet szempontjából. Itt idézte fel emlékeit Iván atya az egykori paptanárairól is. Ezután a város egyik legjelentősebb műemlékét, az 1716-25 között felépült kármelita templomot is felkeresték. A történelmi belváros nyugati kapuját jelentő Bécsi kapu téren álló épület a városkép egyik jellegzetessége.

 

A séta során a KÉSZ-tagjai megcsodálhatták a szebbnél szebb épületeket, majd egészen a Káptalandombon lévő püspökvárig haladtak, ahol Boldog Apor Vilmos (1892-1945) mártír püspök szobra előtt is tisztelegtek. A csoport – a jelenlegi felújítások miatt – a Szent László Látogatóközpontban kiállított híres ereklyéket, a Szent László hermát és a Könnyező Szűzanya kegyképét is megnézhette. (Az 1192-ben szentté avatott uralkodó fej-ereklyéjét külön őrizték. A ma látható herma Zsigmond király idejében készült. A kegyképet, pedig Walter Lynch, az ír családból származó clonferti püspök, a Cromwell Olivér-féle üldözés során menekítette magával és 1649-ben az akkor győri püspök hívására vitte Győrbe. Az írországi katolikus-üldözések idején aztán a kép, 1697. március 17-én véres könnyeket hullatott, amiket egy fehér gyolcskendővel itattak fel. Az 1900-as évek közepén egy kémikus professzor vegyi vizsgálatokat folytatott és megállapította, hogy a foltok valódi emberi vér és könny keverékei! De a világban máshol eddig bekövetkezett hasonló csodák esetén, a tudományos vizsgálatok szintén ugyanezt állapítják meg, ráadásul még a DNS-minták is minden esetben azonosságot mutatnak!)

 

Az eseménydús napot követően a kora esti órákban szerencsésen hazaérkeztek Marcaliba a zarándokok. A jó hangulatú út során az elvégzett közös rózsafüzér imádság és a szentmisén való részvétel megfelelő alkalom volt arra is, hogy a kis közösség a baráti beszélgetések során még jobban összekovácsolódjon az együtt megélt lelki élmények hatására.

 

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportjának zarándoklatát az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta. Köszönet érte!

 

Írta és fotók: Kiss Kálmán

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Széchenyi u. 25.
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítvás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.