VÁROSUNK

DSCI0302lead

Zarándok utunk a Rózsafüzér királynéja ünnepén, október 7-én, a segesdi kegytemplomba vitt minket. 20 személyes busszal mentünk, az utazás elején az Irgalmasság rózsafüzért imádkoztuk, s Mária énekeket énekeltünk.

 

Első szombat lévén és az ünnep alkalmából sokan összejöttek az egyházmegyei rendezvényre, a Rózsafüzéresek találkozójára. Oltáriszentség-kitétellel kezdődött a program, a szentségi Jézus jelenlétében az Örvendetes rózsafüzért mondtuk, átelmélkedve, Kóré Mihály segesdi plébános úr vezetésével.

 

Gyónási lehetőség is volt a hívek számára, a szentmisét 4 pap mutatta be. Ezután tanúságtétel kezdődött, Eperjes Károly személyében, aki kerek 60 percig, sok személyes példával megerősítve. beszélt a rózsafüzér értékéről, a Szűzanya tiszteletéről. Vicces hasonlattal illusztrálta, hogy a „ szentmise a meccs, előtte a rózsafüzér-ima az edzés, megjegyezte „ Szűzanyát szeressük és tiszteljük, Istent imádjuk!” Elmondta, hogy ő naponta 3 vagy 4 teljes rózsafüzért elimádkozik, misére megy, külföldre pappal utazik, hogy ne mulassza el a napi szentmise áldozatot, tizedet ad az Úrnak, 2-3 órát a napjából.

 

A szentségi körmeneten több száz ember vett részt, Te deumot énekelve értünk vissza a templomba. Agapén, ebéddel látták vendégül a zarándokokat. A délutáni Lorettoi litánián nem maradtunk. Lelkileg feltöltődve érkeztünk haza.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.