VÁROSUNK

IMG 1534

1992-ben kötött Marcali a németországi Künzelsauval testvérvárosi szerződést. A kapcsolat 25 éves évfordulóját október 12. és 15. között ünnepeltük Künzelsauban. A rendezvényen városunk küldöttsége is részt vett.

 

Az ünnepségsorozat kiemelkedő eseménye volt a két képviselőtestület közös ünnepi ülése, melyen dr. Sütő László, Marcali polgármestere, Auguszt Bálint, aki tizennyolc éven keresztül volt a két város kapcsolattartója és a marcali diákokat fogadó szülők csoportja kitüntetést vett át a kapcsolat fenntartásában és elmélyítésében végzett kiemelkedő munkájáért.

 

Vendéglátóink kiállításon is bemutatták, hogy milyen élményekben volt részük a huszonöt év alatt. Mind a képviselőtestületi ülést, mind pedig a kiállításmegnyitót a Calypso Kórus fellépése tette még emlékezetesebbé.

 

A testvérvárosi szerződés aláírásakor a képviselőtestület azt a célt fogalmazta meg, hogy a két város lakói között olyan kapcsolat alakuljon ki, melyben a hivatalos találkozókon túl egyesületek, civil szervezetek, családok is találkozhassanak, barátkozhassanak egymással. Az elmúlt huszonöt év színes programjai által sikerült ezt a nemes célt megvalósítani.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.