06 x haz

2018. május 15-én, kedden 17.30 órától a Marcali Plébánia és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja meghívására dr. Győrfi Károly tartott könyvbemutatót „Keresztényüldözés a 21. század elején” címmel az X-ház nagytermében.

 

A rendezvényen közreműködött P. Szabó József újságíró. A megjelenteket a KÉSZ Marcali Csoport titkára, Kiss Kálmán köszöntötte, majd átadta a szót a vendég előadóknak, akik kérdezz-felelek formában járták körül a témát.

 

A Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán végzett Szerző napjaink egyik legfontosabb kérdését taglalja munkájában, amely a muzulmán vallás térhódításával és a migrációs kérdéssel szoros összefüggésben van. A kiadvány napjainkban azért különösen időszerű és hiánypótló, mivel hasonló témájú könyvet az utóbbi években nem adtak ki magyarul, de még idegen nyelven sem.

 

A kötet rávilágít arra, hogy a keresztényeket nemcsak az iszlám többségű, hanem a buddhista és hindu országokban is üldözik. Az egyházi vezetők – többek között pápák – nyilatkozatai szerint is manapság minden 5. percben megölnek egy keresztényt a hite miatt... Győrfi Károly kutatásai alapján az erősen üldözött keresztények száma mintegy 400 millióra tehető a világban. Munkáját dokumentált eseményekkel és adatokkal támasztja alá, melyek jórészt az Open Doors és a Kirche in Not nevű szervezetektől származnak.

 

A Nyugat-Európában zajló jelenségek sajnos aggodalomra adnak okot, míg a Magyarországon tapasztaltakat a Szerző nem üldözésnek, hanem inkább keresztényellenességnek tartja.

 

A könyv megfelelő fejezetei röviden vázolják az üldöztetés és a tanúbizonyság-tétel bibliai hátterét, és válogatást adnak híres emberek tanúságtételeiből is. A szerző célja, hogy figyelmeztesse az Olvasókat, hogy hova vezet az az út, ha az emberek elhagyják a keresztény gyökereiket.

 

A vetített-képes előadás végén a hallgatóság soraiból többen is kérdéseket tettek fel az előadóknak, majd a könyvek dedikálásával zárult a rendezvény.

 

Írta: Kiss Kálmán

 

Fotók: Szaka Zsolt és Kiss Kálmán

 

A galériához kattintson a képre!

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.