VÁROSUNK

Noszy napok 20180930 040630 053

Idén is szeptember utolsó hetében került megrendezésre a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola munkatervében szereplő Noszlopy napok.

 

A sportnapokat kedvező időjárás mellett bonyolítottuk le, ragyogó napsütésben sportolhattak a diákok, szurkolhattak az érdeklődők. A rendezvény, a Noszlopy iskola sportpályáin zajlott. Az előre meghirdetett programokon közel 500 regisztrációt rögzíthettünk az egyes versenyszámokban. Az alsó tagozat valamennyi osztálya sor- és váltóversenyen mérte össze tudását.

 

A sportolókat lelkes szurkolótábor kísérte, akik osztálytársaikat bíztatták. A négy délutánon kézilabda, labdarúgás, kosárlabda mérkőzésen folytak a küzdelmek.

 

A gyermekek mellett a Noszlopy iskola nevelőtestületének tagjai is részt vettek a rendezvények eredményes lebonyolításában, valamint a tavalyi fergeteges tanár-diák mérkőzések sikerein felbuzdulva, az idén is összemérték erejüket a focizni vágyó felnőttek és diákok.

 

A Noszlopy napok nem jöhetett volna létre támogatóink nélkül, akiknek köszönetünket fejezzük ki: Marcali Város Önkormányzata, Noszlopy Iskola Szülői Munkaközössége, Dóra Barkács, Euro Sarok, Nemes Endre, KIWANIS Női Klub, Sole-Mizo Zrt ..

 

1. nap:

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

2. nap:

 

A galériához kattintson a képre!

 

3.-4. nap:

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.