VÁROSUNK

IMG 9081

A nyár folyamán megújult a Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. A külső és belső változásokról kérdeztem Kerner Krisztinát, az iskola igazgatóját.

 

Elkezdődött a tanév. Hogy sikerült a beiskolázás?

 

Az elmúlt évhez képest jobbak a létszámadataink a beiskolázás tekintetében. Négy szakmacsoportban – eladó, pék, szakács és gépi forgácsoló – sikerült elindítanunk a képzést a kilencedik évfolyamon. Ezen kívül nappali és esti tagozaton is elindult a „szakmunkások szakközépiskolája”, melyben két év alatt szerezhetnek érettségit a tanulók.

 

Az iskolátokban a felnőttoktatás is jelentős szerepet kap. Hányan és milyen képzésen vesznek részt?

 

Az előbb említett érettségire felkészítő képzés mellett 32 főt tehergépkocsi-vezető, míg 16 főt autóbusz-vezető szakmára iskoláztunk be. Ezek a képzések rendkívül népszerűek, olyan nagyfokú a túljelentkezés, hogy már a következő 2-3 évre is biztosítva van a létszámunk. Amíg az engedélyt megkapjuk rá, indítani is fogjuk. Természetesen szeretnénk a felnőttoktatási tevékenységünket tovább bővíteni, tulajdonképpen minden nálunk tanulható szakmát el tudunk indítani esti képzésben, megfelelő számú jelentkező esetén.

 

Úgy tudom, hogy új képzéseket is meghirdettek a következő tanévre?

 

Igen, mind a szakgimnáziumi, mind a szakközépiskolai képzésben bővíteni szeretnénk szakmai repertoárunkat. Épp ezért tárgyalásokat folytattunk a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatójával, a Marcali Önkormányzattal és a Marcali Kórházzal a gyakorló ápoló képzés bevezetése kapcsán. Mindenhonnan pozitív, támogató visszajelzéseket kaptunk, így a következő tanévre meghirdetjük a szakmát.

 

„Régi-új” képzésünk lesz az autószerelő, melyre szintén nagy igény jelentkezett. Az oktatás feltételei rendelkezésre állnak, és bízunk benne, hogy a város autószerelői is segítséget nyújtanak a gyakorlati képzés lebonyolításában.

 

Az előbb említett két új szakmával kibővülve már négy szakgimnáziumi képzést tudunk kínálni a hozzánk jelentkezőknek, hisz továbbra is várjuk a diákokat informatikai rendszerüzemeltetőnek (rendszergazda), és mechatronikai technikusnak is.

 

Harmadik új szakmánk szakközépiskolai keretek közt indul. Ez a szociális gondozó és ápoló, melyből szintén hiány van mind a városban, mind az egész térségben.

 

Természetesen eddigi szakmáinkról sem feledkezhetünk meg. Továbbra is rendkívül népszerű a szakács képzésünk, mely mellé jövőre mindenképpen szeretnénk elindítani a pincért is. Évről-évre változó az érdeklődés az eladó, pék, cukrász, női szabó, bőrdíszműves, valamint az ipari gépész és a gépi forgácsoló képzések iránt, nehéz kiszámítani, hogy melyik évben melyikre jelentkeznek többen. Mindenesetre mindet hirdetjük, hisz jó elhelyezkedést, biztos egzisztenciát jelentő szakmákról van szó.

 

Hamarosan nyílt nap lesz az iskolában. Mikor és milyen programmal várjátok a végzős általános iskolásokat?

 

November 16-án, pénteken rendezzük meg iskolánk nyílt napját. Nemcsak a nyolcadikosokat, a hatodik-hetedik osztályosokat is várjuk a programokra. Sőt, minél több gimnazista jelenlétére is számítunk, hisz gyakori, hogy az érettségi után iratkoznak be hozzánk szakmát tanulni. Reggel fél kilenctől szakmai kiállítások, bemutatók, interaktív programok várják az érdeklődőket. Betekintést nyerhetnek az iskolában zajló közismereti és szakmai oktatásba, és kipróbálhatják magukat „munka közben”.

 

A nyáron megszépült az iskola, előbújt a tujasor mögül és nagyon szép látványt nyújt a Hősök teréről. Mit sikerült megcsináltatni? Kész van minden tervezett munka? Hogyan tovább?

 

Fenntartónk, a Siófoki Szakképzési Centrum jóvoltából teljes tetőcsere és homlokzatfelújítás történt az iskola épületén. Jelenleg még az utolsó simítások zajlanak, és előreláthatólag november végén ünnepélyesen átadják a megújult épületet. Fontos pillanat ez az intézmény életében, hisz a tujasor kivágásával fizikailag és átvitt értelemben is „megnyílunk” a város felé. Bízunk benne, hogy a rendezett, kulturált környezet még több diákot vonz hozzánk. Természetesen a megújulásnak itt még nincs vége, jövőre az iskola mosdóit és öltözőit szeretnénk felújítani. Ennek kapcsán már több marcali cég biztosított minket anyagi támogatásáról. Emellett folyamatosan figyeljük a pályázati lehetőségeket is.

 

Milyen további terveitek, elképzeléseitek vannak?

 

Iskolánk 1953 óta képzi a város és a térség szakembereit, a Marcaliban tevékenykedő vállalkozók, iparosok, munkavállalók nagy része nálunk végzett. Mostanában ismét előtérbe került a szakmatanulás fontossága, hisz lassan eltűnnek a jó szakemberek. Aki most észnél van és okosan gondolkozik, az egy (vagy két) szakmával a kezében megalapozhatja a stabil, sikeres, biztos anyagi körülményeket garantáló jövőjét. Épp ezért szeretnénk, ha minél több jó képességű marcali diák választaná iskolánkat, hisz ők várhatóan helyben fognak munkát vállalni, családot alapítani, így biztosítva a településen működő üzemek, intézmények fennmaradását, és a város fejlődését.

 

Köszönöm a beszélgetést!

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.