VÁROSUNK

Még alig kezdődött el az idei nevelési év, már elmondhatjuk, sok segítséget, támogatást kapott a Mesepark Óvoda!

Tegnap az alsósok ma a felsősök töltötték el a délutánt labdajátékokkal az iskolában, illetve a Kozma andor utcai sporttelepen.

 DSC7896

Ma már a CKT betont (cementkötésű teherhordóréteg) dolgozták be az elkerülő út bizei végén. Erre kerül majd már az első aszfalt réteg.

 DSC7875

kozerdekuA Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központhoz (8700 Marcali, Dózsa Gy. u. 9.) több lakossági bejelentés érkezett, mely szerint idegenek visszaélnek intézményünk nevével, illetve munkatársainknak adják ki magukat, és

A Marcali Múzeum különleges időpontban szervezett szakmai látogatást a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium vezetősége, humán és idegen nyelvi munkaközössége számára: 2013. október 11-én este Múzeumi Kossuth Vacsora elnevezésű, a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében megvalósított rendezvény keretében hívtuk fel a marcali gimnázium tanárainak figyelmét a múzeumban rejlő oktatási lehetőségekre.

09 DSC1024

Ma délután Marcaliban ülésezett a Segesdi Esperesi Kerület papsága. Az őszi ülés témája: Ferenc pápa most megjelent enciklikája, melynek címe: A Hit világossága.

 DSC7831

Még az időjárás is kedvezett ahhoz nagyszerű sportdélutánhoz amit ma délután az alsósoknak szerveztek a Noszlopy iskolában.

 DSC7620

A Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Marcali Tagintézményében a TÁMOP-3.1.6-11/2-2011-0009 számú, SNI gyermekek integrációjának segítése Marcaliban és kistérségében című projektjének keretén belül a mai naptól megkezdődött a soron következő, 60 órás pedagógus továbbképzés

201310141185

Szombaton kézműves foglalkozás volt a Kulturális Korzóban. A Marcali Városi Kulturális Központ foglalkozásaira kreatív, érdeklődőket várnak szakemberek vezette foglalkozásokra.

IMG 20131012 163425

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a helyi és megyei önkormányzatok együttműködésével a bursa-hungarica2014. évben is folytatja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot, amely a felsőoktatásban tanuló hátrányos szociális helyzetű hallgatók számára nyújt anyagi támogatást.
A pályázás rendjében történt változások miatt kérjük, figyelmesen olvassák el az alábbi pályázati kiírásokat!

Idén is megrendeztük a Gombácska óvodában a Szüreti mulatságot, ahol együtt mulatott az óvoda apraja-nagyja.

SAM 2987

Simon Józsitól kértem és kaptam néhány hangulatos őszi képet, ajánlom figyelmükbe! Köszönöm!

DSC 5128 800x455

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.