VÁROSUNK

Ma reggel nyolc órakor kezdődött meg a tanévnyitó ünnepéllyel a tanítás a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskolában, Marcaliban.

 DSC1109

A hagyományok azért megmaradtak a sok változás közepette, ma tartották meg a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola 35. tanévnyitó ünnepségét.

 DSC0957

A Marcali Városi Kulturális Központ szervezte a nagy játszótér tesztet. Keresték a város legnépszerűbb gyermekjátszóterét. A programon résztvevő gyerekek, anyukák, kismamák, óvónénik és óvodások véleménye alapján: Marcali legnépszerűbb játszótere a Kórház, a tiszti lakótelep és a Vincze ABC által határolt játszótér. Ma egy közös programmal záródott a teszt.

 DSC0698

Ma délelőtt Marcaliban a Forgách Pincénél is megfordult a mezőny, hiszen ebben az évben ismét „pecsételő hely" lett városunk egyik legismertebb, gyönyörű panorámával rendelkező pincéjében, éttermében.

 DSC0695

A volt Helyőrségi Klubban kialakított „Marcali Civil Szervezetek Házában" ma volt az első „hivatalos" program. A belülről szépen rendbe hozott épületben, a Marcali Makettezők Baráti Köre rendezett a Honvéd Nyugállományúak Klubjával közösen kiállítást.

 DSC0629

cats0830A weblap készítői a mindennapi vásárlásokat képező élelmiszerek árait vették górcső alá négy bevásárlóhelyen -Tesco, Lidl, Spar, Penny-, s köszöntőjükben a tudatos vásárlásra buzdítják a látogatókat. Napjainkban a média a "tudatos" előtagot a költséghatékonysággal, a spórolással kötötte össze. E pozitív szemlélet fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni.

A Frissarak.hu-val most egy újabb, igencsak fontos eszköz került a fogyasztói társadalom kezébe, aminek használata akár több ezer forint megtakarítást is eredményezhet vásárlásonként.

digit atallasA set-top-boxok és a tévék újrahangolása után minden földi digitális csatorna a megszokott minőségben, zavartalanul fogható lesz

A digitális átállás első ütemében érintett területeken szeptember folyamán zajlik a digitális földi televíziós műsorokat sugárzó adóberendezések áthangolása. Az áthangolás napján néhány órára megszűnik a tévéadások vétele, és a digitális vevőkészülékeket (set-top-box, televízió) is újra kell hangolni. Ezután mindenki a megszokott minőségben élvezheti tovább a digitális adásokat.

hetszinvA TÁMOP 3.4.2-es pályázat Új esélyek program keretében a konzorciumot alkotó intézmények és fenntartói képviselők részvételével tartotta új tanév előtti megbeszélését a Hétszínvirág Iskolában a projektmenedzsment. A résztvevők meghallgatták a menedzsment beszámolóját az eltelt időszakról, összeállították a tanévben megrendezendő programokat, egyeztették az egyes helyszíneken résztvevőket. A sajátos nevelési igényű tanulók társadalmi és intézményi beilleszkedését, az esélyegyenlőséget, a másság elfogadását támogató program megvalósásához 30 milliós forrás áll a konzorcium rendelkezésére.

Napok óta láttam az előkészített csöveket az épülő elkerülő útnál, és kíváncsi lettem mikor végzik el a cserét.

 DSC0283

Sulikezdő játszóház volt ma délelőtt a Marcali Berzsenyi Dániel Városi Könyvtárban. Ahogy azt már megszokhattuk most is megtelt a Könyvtár gyermekrészlegének foglalkoztatója.

 DSC0269

Pályázati felhívás

300bA Zita Királyné Közalapítvány pályázatot hirdet tanulmányi ösztöndíj elnyerésére, Marcali városban vagy Somogyzsitfán érettségizett és egyetemen vagy főiskolán a képzésre vonatkozó keretidőn belül, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú szakképzésben, felsőfokú alapképzésben, mesterképzésben vagy egységes, osztatlan képzésben tanulmányokat folytató, Marcaliban állandó lakóhellyel rendelkező nehéz anyagi helyzetben lévő jeles, illetve jó tanulmányi eredményeket elért diákok számára.

hetszinvTanévnyitó értekezletet tartott a SM Duráczky EGYMI Hétszínvirág Intézménye nevelőtestülete.

Gyurina Éva főigazgató asszony tartott tájékoztatót az oktatásban történt aktuális változásokról, a tanév feladatait Bertalan Edit igazgatóhelyettes ismertette.

A 2013/14-es tanévtől az iskola utazó tanári szolgáltatással új feladatként látja el a sajátos nevelési igényű tanulók többségi iskolai fejlesztését a Marcali Tankerület területén.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.