×

Hiba

[sigplus] Kritikus hiba: A galéria forrásául szolgáló 2013-05-21-17-08-11 mappát nem egy alapmappához viszonyított relatív útvonallal adta meg.

[sigplus] Kritikus hiba: A galéria forrásául szolgáló 2013-05-21-17-08-11 mappát nem egy alapmappához viszonyított relatív útvonallal adta meg.

Ma kora délután a Marcali Városi Fürdő és Szabadidő Központ igazgatójánál, Györkös Tamásnál jártam és a szabadtéri szezonról kérdeztem.

SPR_2079
Az igazgató úr elmondta, hogy jól állnak a felkészüléssel, a kültéri medencék takarítása, javítása megtörtén. A héten leengedik a vizet az 50 méteres medencéből és kitakarítják, fertőtlenítik és elkezdik a töltését. Június elsejére a szezonnyitóra, a Kölök Parádéra már feltöltve várja a vendégeket.

Sikerült kijavítani egy korábban felderített csőtörést, és a fedett bejáratánál keletkezett hibát is javították, a korábbi lezárásra már nem lesz szükség. A gépészeti berendezéseknél sikerült a kültéri medencék szivattyúit felújítani, elmondható hogy azok rendben vannak, a fedett 5 éves szivattyúi vannak soron.

A kéthéttel ezelőtti vihar megbontotta a tetőcserepeket, azt már kijavították, és sikerült újra üzembe helyezni a beléptető rendszert, ami egy villámcsapás következtében meghibásodott. Az igazgató ezen a helyen is elnézést kér a kényelmetlenségért.

A szabadtéren a kertészeti munkákkal teljesen elkészültek, az igazgató úr nyilvánosan is megköszöni a munkát a dolgozóinak. (Igazolhatom, nagyon szép a Fürdő parkja!)

Sikerült az összes kerti bútort újrafesteni. A Magyar-Lakk Festékgyártó és Kereskedelmi Kft. rendkívül jelentős árengedményt adott a festékeiből és még a színkeverést is elvégezte. Tisztelettel köszönik a cég nagylelkűségét!

Fontos változás a fürdő életében, hogy átvette az úszásoktatás, és a nyári úszótáborok szervezését. Jók a tapasztalatok, és várják a táborokba a gyerekeket a gyerekekkel Francsics Nikoletta fog foglalkozni. Információ itt elérhető!

Jó hír az, hogy a fedett uszodát nem zárják be a nyár folyamán, sikerült a munkarendek átszervezésével megoldani a felügyeletet.

Június elsején szezonnyitó Kölök Parádéval és programokkal (A linkre kattintva elérhető!) A kiadott programon túl még várható meglepetés is. A jövő héten órára lebontva közlöm majd a „menetrendet".

Megtudattam az igazgató úrtól, hogy egyre népszerűbb a Fürdő a sportolók között, úszók, műúszók, kézilabdások, kosarasok, röplabdások. És hát persze a saját sportolóink. A megszokott módon a közönségre is gondolnak, lesz stradkézilabda, strandfoci, strandröplabda torna is a nyár folyamán.

Tervben van több cégnek is a programja a fürdőben, ahol a termékbemutatása mellett gondolnak a fürdővendégek szórakoztatására is.

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-05-21-17-08-11{/gallery}

{module [99]}

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Széchenyi u. 25.
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítvás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.