Bezárt a Vásár ...

2009.
09.20
A nagyszerű időjárást kihasználva, a vasárnapi ebéd után még sokan kilátogattak a vásárba. A mai délután a modern táncosoké, no és Charlie nagyszerű előadásáé volt. A kiváló művész nagyszerű példáját adta a közönség tiszteletének! Minden évben az utólsó program a vásárban a tombola húzásé, ma is így volt. Az eredmények a keddi Somogyi Hírlapban, a Városi Tv képújságán illetve a Csarnok honlapján lesz megtalálható. Már ma este kezdik bontani a kiállítást. A Sportcsarnok nem nyit ki, pénteken este hétkor az ExperiDance előadása következik. Már több mint 400 jegyet eladtak, holnaptól a Kulturális Központban még vásárolható a két felvonásos „Nagyidai Cigányok” című táncjátékra belépőjegy. Elővételben 2000 forintért, az előadás napján, a helyszínen 2500 forint lesz a jegy!

Tanévnyító szentmise a plébániatemplomban ...

2009.
09.20
Több száz hittanos vett részt ma délelőtt a plébániatemplomban, ahol tanévnyitó szentmisén kérték Isten segítségét a jelenlévő diákok, szüleik és rokonaik. Iván atya arra buzdította a diákokat, hogy idén is jól tanuljanak, a hittanosok mutassanak példát magatartásban és tanulásban is társaiknak. A szentmisén imádkoztak a tanítókért, tanárokért, hitoktatókért és minden iskolába induló fiatalért. Marcali iskoláiban 450 gyermek iratkozott be hitoktatásra. Az ünnepség végén elbúcsúztatták Tóth Györgynét, a templom sekrestyését, aki 21 évig hűségesen szolgált és most nyugdíjba vonul. Egyben bemutatták az új sekrestyést: Döbrei Sándornét. (Marcali Plébánia)

"Nénje bolond meséi" mesejáték gyerekeknek ...

2009.
09.20
A nagyszerű időjárási körülmények a szabadtérre „parancsolták” a délelőtti mese matiné műsort a gyerekeknek. Gyerek, felnőtt egyaránt jókat nevezett az előadáson. Délután kettőtől folytatódnak a kulturális programok, három órától Charlie énekel. Négykor a tombolasorsolás és vásárzárás.