Városrészi fórum a Noszlopyban ...

2010.
02.03
A Noszlopy Iskola könyvtárában tartották meg, a soron következő lakossági fórumot ma este. Markhard József és Májer István képviselők körzetének képviseletében megjelent érdeklődőknek, Sütő László tartott beszámolót. A körzetek és a város beruházásait említette, külön kiemelve a 2010-ben átadásra kerülő projekteket, ezek megvalósulásával, egy milliárd forint értékkel gyarapodik a város. Elmondta a városban működő üzemek stabilizálták helyzetüket, és a közel 5500 munkahely nincs veszélyben, és talán ez most a legfontosabb! Több kérdés is elhangzott, – közöttük évtizedes problémát is felvető – Sütő László válaszában elmondta a költségvetés szűkössége miatt a problémák megoldásában egy sorrendet kell meghatározni. Addig, amíg a városban utcák vannak járda nélkül, csak kivételes esetben van mód, a már járdával ellátott utcában új járda építésére, felújítására. Megoldódni látszik egy ugyancsak évtizedes, szennyvízcsatorna probléma a Széchenyi utcában. Egy kérésre válaszolva elmondta: „megcímkézve” megjelent a NIF honlapján a 68-as út Marcalit elkerülő szakasza megépítésének pénzügyi fedezetéről szóló hír, a nagyatádi és marcali szakasz bekerülési értéke meghaladja a kétmilliárd forintot. A beruházás 2011-ben elkészül és azt követően a Szigetvári utcában is csillapodik a forgalom, javítva az ott élők komfort érzetét. Szóba került a térfigyelő kamera rendszer is. Elhangzott a rendszer szinte az egész várost el tudja látni, összesen 64 kamera csatlakoztatható a központi egységhez. És a végére egy mai hír: megérkezett a jóváhagyott építési engedély, a LIDL áruháznál kialakítandó körforgalom megépítésére. Tavasszal az áruház építésével egy időben a körforgalom is megépül.

Nyugdíjas fórum a Gyék-ben ...

2010.
02.03
Ma este tartotta meg a Gyermek Élelmezési Központ, zsúfolásig megtelt éttermében a nyugdíjas fórumát, a FIDESZ és a KDNP Marcali szervezete. A rendezvény két előadója Soltész Miklós és Szászfalvi László országgyűlési képviselők volt.

Újabb légifotók ...

2010.
02.02
A nagyszerű időjárási körülményeket kihasználva, a Kapos Pilótaiskola oktatói elrepültek ma a Sávolyon épülő Balatonring területe fölé, és készítettek néhány felvételt, a jelenleg a fagy miatt szünetelő építkezés területéről. Hazafelé lefotózták környezetünk másik fontos beruházását, a Marcaliban épülő Hotel Medical szállodát. Köszönöm a képeket!