"Körbe jár a fakanál" ...

2010.
05.22
Idén ötödik alkalommal rendezték meg a Gyermekotthonok főzőversenyét és találkozóját Nagyszakácsiban. A mai rendezvényen az ország minden részéről érkeztek csapatok, hogy bemutassák főző tudományukat. A fődíj egy fakanál, amit a győztes csapat egy évig őrizhet.

Balaton karika ...

2010.
05.22
Miközben Balatonberényből, Nagyszakácsiba igyekeztem összetalálkoztam Kéthelyen a marcali bringásokkal. A három napos „Balaton karika” első kilométereit tették meg épen. Az elhúzódó kerékpáros sor többtucatnyi résztvevőt feltételeztet velem, és ahogy láttam a Gimesek is most kezdték a hagyományos túrájukat. A csapat egyik része jobbról, a másik balról kerüli meg a Balatont. Valahol északon majd találkoznak. Remélem vittek fényképező gépet! :-)))

Kistérségi kulturális bemutató Berényben ...

2010.
05.22
Balatonberény volt a házigazdája a Dél-Balatoni medence települései kulturális bemutatójának. A helyi csoportokon túl, Balatonmáriafürdő-i, Balatonfenyves-i, Fónyód-i, Balatonlelle-i, Balatonboglár-i, Balatonszetgyörgy-i, nyugdíjasok adtak elő színdarabokat, énekeltek, zenéltek, verset mondtak és táncoltak. A zsúfolásig megtelt nagyteremben nagyszerűen szórakoztak a szép korúak a színvonalas előadásokon. Én csak a program első negyedén tudtam részt venni, de az e-rövid idő alatt is megállapítható volt, mennyire fontos a nyugdíjasok számára, egymás produkciójának megismerése, meghallgatása.