Pünkösdi borverseny Balatonberényben …

2010.
05.24
Hagyományosan Pünkösdkor rendezik meg Balatonberény és Balatonkeresztúr Hegyközség borversenyét. A Dél Nyugat-Balatoni Hegyközséghez tartozó szőlőbirtokok borainak versenyén a Balatonberény Bora címet a Balla és Fiai Pincészet nyerte 2010-ben. Az eredményhirdetést megelőzte a „Gyenes Néptánc Csoport” előadása, valamint két az alkalomhoz illő prózai művet hallhattunk. A díjak átvételét követően megkóstolták a nyertes borokat.

Nyílt nap a Balatonringen …

2010.
05.23
Amikor leállt a pálya építése, elindult egy mozgalom a „Balatonring Angyalai” néven. A motorsport szerelmesei, egyszerű állampolgárok, akik nem értettek egyet a döntéssel csatlakoztak egy weboldalon a közösséghez. Ma már több mint hatezren vannak. Az ötszáz jelentkezőt e-mailben megkeresték a szervezők, lehetőséget adva a regisztrációra és egy látogatásra a Balatonringre. Ma, amikor délután kettőkor ott jártam kétszáznál is többen már végig motoroztak a pályán. Az időpontra visszaigazolt jelentkezők közül sokan, nagytávolságból is eljöttek a lehetőségért. Meggyőződésem nem csalódtak. Csalódott legfeljebb én vagyok … Nagy hiba volt a támogatást megvonni a létesítménytől … Bár ahogyan ma hallottam, van előrelépés és néhány héten belül talán új – pozitív – fejleményekről számolhatok be.

Horgászverseny …

2010.
05.23
Arad-pusztán rendeztek ma horgászversenyt. A csodálatos környezetben, a nagyszerű időjárásban, az erdő közepén található tó a „nyugalom tengere”. Közel negyvenen neveztek be a versenyre, az eredmény is megszületett, a díjakat is kiosztották, voltak vesztesek is. Én mégis úgy gondolom mindenki nyert, aki mai délelőttöt az Arad-pusztai horgásztónál töltötte!