Karitász gyűjtés az árvízkárosultaknak ...

2010.
06.13
A Katolikus Karitász az árvízkárosultak megsegítésére a TESCO áruházakban országos gyűjtést szervezett június 12-13-án. Városunk Karitász csoportja csatlakozott a felhíváshoz, melynek során mintegy 700 ezer Forint értékben tartós élelmiszert, tisztító-, és fertőtlenítőszert gyűjtöttünk a nemes cél érdekében. Köszönjük a segítő adományokat, melyeket az országos Karitász Központ juttat el a közeli napokban a rászorulóknak. Jáki Zoltán Marcali Karitász-vezető

Falunap Kéthelyen ...

2010.
06.13
Nagyszerűen sikerült a Falunapi rendezvény ma Kéthelyen. A kora délután kezdődött programok, a kezdetektől nagyszámba csalogatta ki, a helybélieket és a távolabról érkezett vendégeket a Sportpályára. A színpadon a helyi együttesek, és az óvodások léptek fel. Hazai pályán játszott a focicsapat is, az ifi és a felnőtt meccs is sokakat a rendezvényre csalogatott. A gyerekeknek, a hagyományos játékokon túl, nagyon atraktív és érdekes fajátékokat szerveztek a rendezők. Méltán voltak sikeresek a fiatalok körében. A Művelődési házban kiállítás - számomra meglepően jó rajzokkal, az iskolás kort figyelembe véve -, főzőverseny az árnyas fák alatt. Büfé, hideg italok, és tejfölös lángos, cukorka árus is fokozta az igaz falunapi hangulatot. A nagy presztizs értékű főzőverseny, elbírálására Szőke András színművészt kérték fel, aki nagyon lelkiismeretes, alapos bírálónak bizonyult. Remélhetően a helyezett csapatok is tapsolnak majd műsorán, - amit én már nem vártam meg -. Gratulálok a szervezőknek! Színvonalas, hangulatos délutánt, estét szerveztek! A galériában két oldal van! Jobbra fent lehet lapozni!

NB II- ben a Sakkcsapat!

2010.
06.13
Sikerült a Marcali VSZSE sakkcsapatának feljutni az NBII-be. Az osztályozó visszavágóján magabiztos győzelmet arattak sakkozóink. MARCALI VSZSE - PÉCSI KARMIN SE: 7,5 - 4,5. Győztes játékosok: Mánfay Máté, Rázsits Vince, Káplár János, Palotás Károly, Nagy Balázs, Kádi Viktor. Döntetlent értek el: Ferenczy Máté, Nádor Zoltán, Dr.Schäffer Károly. Az MVSZSE Sakk Szakosztálya ilyen sikert még nem ért el, igaz tavaly is csak 0,5 pont választotta el a feljutástól. A csapat alapos felkészülésekkel, sikeres ifjúsági nevelő munkával, körültekintő szervezéssel szeretne az NBII-ben is helytállni, reméljük sikerülni fog.Információ: Guricza Gyula. Gratulálok a csapatnak a nagyszerű szerepléshez, és sok sikert kívánok a Nemzeti Bajnokságban!