Városunk

Ma reggel megkerestem Györkös Tamást a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont igazgatóját és a szabadtéri szezonról kérdeztem.

Gyorkos Tamas

Hogy sikerült a 2013 –as szabadtéri szezon a Fürdőnek?

Őszinte örömmel mondhatom, hogy sikerült az elmúltév hasonló időszakának megfelelő látogatottságot produkálnunk. Augusztus 19 –i adatok szinte azonosak a 2012 –es - kiemelkedően jó szezon - vendég számmal. Azért is az öröm, mert tudom ez az eredmény a környező fürdőkhöz mérten, de országos kitekintésben is jónak mondhatók. Jellemzően 20-30 százalékos látogató csökkenésről számolnak be kollegáim. A mi szinten tartásunk nagyon megbecsülendő teljesítmény. És ezt az eredményt rendkívül nehéz anyagi körülmények között produkálta a Fürdő és annak dolgozói.

Gratulálok! Meddig lesztek nyitva a szabadtéren?

Mint mindig ez most is időjárás függő. Most a hétvégén például bőven 25 fok feletti hőmérsékleteket prognosztizál a meteorológia, tehát várjuk kedves vendégeinket! A sportmedence és új termálmedence jelenleg is használható. Ameddig lehet szeretnénk azokat nyitva tartani, de amikor a látogatók száma nagyon lecsökken, akkor a sportmedencét is bezárjuk. A fedett az természetesen nyitva van égész évben!

Mindig szokott lenni egy második kötelező vízcsere is ... ez mikorra tervezitek a fedett uszodában?

Igen a vízcserét előírja számunkra az ÁNTSZ. Úgy tervezem, hogy az őszi szünetben fogjuk megcsinálni, amikor az újra beinduló úszásoktatást nem zavarja. Rendszeres vendégeinknek üzenem, hogy most úgy látom, szeptember 16 –án kezdődik az iskolai úszásoktatás.

Ha már szóba kerültek a gyerekek. Hogy sikerült a nyári úszónapközi?

Örömmel mondom, hogy minden turnusban teljes létszámmal működött. Azt gondolom, azzal hogy átvettük ezt a tevékenységet, nem csak a Fürdő bevételei nőttek, hanem a szolgáltatásunkkal elégedettek a szülők és a gyerekek is. A következő szezonban is mi fogjuk szervezni a Fürdő területén a napközis táborokat.

Volt alkalmam több rendezvényről tudósítani. Tudatos ez a fajta szolgáltatás bővülés?

Igen, jellemző volt ez a korábbi évekre is, de szeretném tovább erősíteni a sport jelenlétét a Fürdőben. Kiváló adottságunk van, rendelkezünk két strandkézilabda pályával, egy strandröplabda pályával, kosárlabdapályával, egy hiteles 50 méteres sportmedenzével, és rengeteg szabadtérrel. A fürdőben készülnek a marcali úszószakosztályok, a triatlonosok. Volt idén kerékpáros verseny, a strandröplabdások megyei fordulója, rendeztünk strandfocit, de rendszeresen nálunk készülnek a marcali kézilabdás lányok is, és a kosarasoknak is voltak nagysikerű rendezvényei. Rendszeres vendégeink a város iskolásai, óvodásai. Igyekszünk megfelelni az igényeknek. Helyet biztosítunk edzőtáboroknak, szinte már családtagként üdvözöljük a visszatérő sportolókat. Szeretnénk bővíteni ezt a tevékenységünket.

Tudom nagyon nehéz gazdasági helyzetben, környezetben kell működtetnetek a Fürdőt. Ennek ellenér kérdezem valami féle nagyobb karbantartást, fejlesztést tervezel-e a télre?

Sajnos mi is nagyon megérezzük - a szabadtér bezártával ez csak fokozódik - a pénzhiányt. A költségvetésünk nem tesz lehetővé - pedig szükség lenne rá - komolyabb beruházást, kiadást. A beléptető rendszerünket viszont muszáj rendbe tenni, erre mindenképen költenünk kell. A nyárelejei nagy vihar idején egy villámcsapás lebénította, és csak ideiglenes megoldásokkal tudtuk használni a nyáron. Ezt muszáj megcsináltatnunk. A vihar a PLC vezérlésünket is tönkre tette, amit meg kell javítani. Sajnos a hőszivattyúinkkal is gond van, amelyek a javítása is jelentős teher.

Köszönöm a beszélgetést!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Széchenyi u. 25.
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítvás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.