Kezdőlap

IVSZ dijazottak

Az adóhivatalé az idei legjobb információs és kommunikációs fejlesztés az informatikai piac csúcscégei és szakemberei szerint, Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) az év legjobb projektjeként értékelte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű programját, az e-Szja-t.

 

A Gyurós Tibor Díjat a szervezet azért ítélte az e-Szja fejlesztésnek, mert az tökéletesen megfelel a szakmaiság és a minőség követelményeinek, megvalósításával a hivatal valós értéket teremtett ügyfelei számára. Tállai András, a NAV vezetője a díj kapcsán adott sajtónyilatkozatában megerősítésként értékelte az informatikai szakma elismerését, ugyanis az e-szja rendszer nem az első és nem is az utolsó lépés a korszerű megoldások sorozatában.

 

Emlékeztetett: 2015-ben debütált a NAV szintén saját fejlesztésű rendszere, az EKÁER, amelyet már - mint a lehető leghatékonyabb gazdaságfehérítő eszközt - több európai ország is átvett.

 

Jövőre a jövedékiadó-bevallás kitöltése is jóval könnyebb lesz, hiszen a NAV a benyújtási határidő előtt öt nappal online adatokat küld az érintetteknek. Jövő július 1-jétől pedig elindul az illegális szféra visszaszorításáért kialakított legújabb rendszer, az elektronikus számlázás éles üzeme.

 

A NAV vezetője az e-szja projekt kapcsán emlékeztetett arra, hogy idén sikerült a papíralapúról áttérni az elektronikus bevallásra, amivel nemcsak egy jól követhető internetes felület jött létre, hanem ezzel együtt csaknem négymillió ember bevallását állította elő a hivatal. A felület kialakításakor az egyik legfontosabb szempont a közérthetőség volt, hogy minél gyorsabban és minél egyszerűbben letudják az adózók a bevallást - tette hozzá.

 

Az új megközelítést, az adózók számára szimpatikusabb és érthetőbb adóhivatal további fejlesztéseit ösztönzi a NAV 2.0 programja, amelynek kiemelt célja, hogy a hivatal valós idejű, papírmentes szolgáltatásokkal segítse a lakosságot és a vállalkozókat - közölte a NAV vezetője.

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.