Kezdőlap

vihar

Siófok, 2019. április 1., hétfő (MTI) - Elindult április elsejével a Balatonon, a Velencei-tavon, a Tisza-tavon és a Fertő tavon a viharjelzési szezon, amely október 31-éig tart.

 

A katasztrófavédelem és a viharjelzés rendszerében is mérföldkőnek számít az, hogy egymilliárd forinttal fejleszthették a Balaton-régió biztonságát - mondta Bartók Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) gazdasági főigazgató-helyettese a viharjelzés beindításával egybekötött uniós projektbemutató rendezvényen, amit egy hajón tartottak hétfőn a Balatonon.

 

Bartók Péter az év végéig megvalósuló fejlesztésekről, beszerzésekről közölte: csaknem ötven új eszközzel, ezen belül új járművekkel gyarapodik a térség. Ezek között van három, vízen és szárazföldön is közlekedni képes jármű, valamint hat, nádas tüzek megfékezésére alkalmas, gyorsbeavatkozásra képes speciális jármű, és nyolc terepjáró gépkocsi. Új eszközök szolgálják a vízből és a jégről mentés hatékonyságát is - tette hozzá, jelezve: az együttműködő önkormányzatok közül kettő - Balatonboglár és Balatonfüred - tűzoltóságánál 127 millió forintért felújítottak két gépjárműfecskendőt. A projekt keretén belül zajlik a balatoni viharjelzőrendszer fejlesztése.

 

Bemutatták azt a tóra telepített három új állomás egyikét, amely négy méterre emelkedik a víz fölé, napelem és akkumulátor táplálja a rajta található vízanalitikai és meteorológiai eszközöket.

 

Radics Kornélia, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ)elnöke hangsúlyozta, a balatoni viharjelzés fontossága napról napra nő a gyarapodó szélsőséges időjárási események miatt.

 

A közelgő főszezon időjárásáról annyit mondott, hogy az előzetes számítások szerint az átlagosnál melegebb nyárra lehet számítani.

 

A Balaton körül 31 stabil fényjelző viharjelző és 15 mobil, a kiemelt strandokon elhelyezett fényjelző, a Velencei-tavon három stabil fényjelző viharjelző és egy mobil lámpaegység, a Tisza-tavon öt viharjelző állomás, a Fertő tó magyar szakaszán pedig egy állomás működik.

 

Az elsőfokú viharjelzés - percenként 45 sárga fényű fényfelvillanás - az erős (40 kilométer/óra és 60 kilométer/óra közötti) szélre, a másodfokú viharjelzés - percenként 90 sárga fényű fényfelvillanás - pedig a viharos (60 kilométer/órát meghaladó) szélre figyelmeztet. A jelzések kiadása a szélerősödést megelőzően fél-másfél órával történik.

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.