2011 június 26 - 28-ig Nyíregyháza fogadta az országos XIII. Kalmár László matematika verseny 3-4 osztályos tanulóit. Minden megyéből az 1 – 2 helyezett (38-38) tanuló jutott a megmérettetésre. Ragyogó körülmények között szállásoltak el bennünket.

A verseny kétfordulóból állt, délelőtt és délután oldották meg a versenyfeladatokat. A Mikszáth Iskolát Balogh Marcell 4.b osztályos tanuló képviselte, mint megye győztes. Az első feladatsor is jól sikerült Marcinak, de időhiánnyal küszködött. A második feladatsort viszont a legtöbb kapott pontszámmal zárta. A két forduló összeredménye alapján hat tanulót díjaztak. Marci az előkelő IV. helyen végzett. Nagyon jól teljesített, büszkék lehetünk rá. Nagyhírű tagozatos iskolákat, felkészítőket sikerült megelőznie. A díjazottak matematikai fejlődését figyelemmel kísérik a szervezők is.

A szabadidős programok nagyon élvezetesek, látványosak voltak, (Botanikus kert, erdei tornapálya, Sóstói Állatpark, új barátságok szövődtek.) felejthetetlen élményt nyújtottak.

Marci ebben a tanévben három országos versenyen is részt vett, atlétikában is kiemelkedően teljesített. Gratulálunk a sikeres tanévhez, köszönet szüleinek. A jövőben is hasonló eredményeket kívánva:

Fuisz Jánosné

D2X_1836

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.