Kezdőlap

A Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola csapata képviselte tegnap városunkat a TV2 NAGY VAGY! című műsorában, ahol nagy küzdelemben a 4. helyet sikerült megszereznünk. Sajnos a medencében és a húzd a kocsit játékban alul maradtunk, de nagyon szépen fejeztük be a versenyt a szárazföldi feladatoknál, a négy versenyszámból kettőben elsőkén értünk célba. 

 

És ami a tegnapi nap egyik legnagyobb sikere volt, hogy a külön versenyszámban, a mozzarellás játékban, csapatunk hozhatta haza a különdíjat! Elmondhatjuk a tegnapi napról, hogy nagyon jó hangulatban telt, kicsi, nagy és még nagyobb együtt szurkolt és izgult a csapatért. Hatalmas élmény volt a gyerekeknek és a felnőtteknek is egyaránt, hiszen nem minden nap tudnak lányaink ennyi celebtől autógrammot összegyűjteni. Ha jól számoltunk, május 1-én vasárnap kerülünk majd adásba, és akkor az is végigizgulhatja a versenyt, aki nem tudott eljönni velünk. Köszönjük a szurkolóknak, a versenyzőknek, a támogatóinknak, és nem utolsó sorban Vincze Ottónak! :-) Eldöntöttük, benevezünk a következő szériába is!!! 

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.